Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)
2. füzet - Pekár Ferenc-Oláh János-Tóth László: Nitrifikáció halastavakban és természetes vizekben
242 Pékár F., Oláh J. és Tóth L. 10 • 10 5 mm 3-re feltöltve) tartalmazó szcintillációs küvettákba helyeztük, és a szűrők teljes feloldódása után folyadékszcintillációs számlálón megmértük azok radioaktivitását. A mintákhoz adott Na 2 1 4C0 3 radioaktivitásának pontos meghatározása céljából minden mintából 3x 100 mm'-t 0,15 • 10 5 mm 3 Bray-koktélt tartalmazó szcintillációs küvettába mértünk, és folyadékszcintillációs számlálón megmértük azok radioaktivitását. Minden esetben quenchkorrekciót végeztünk a csatornahányados módszerrel (Neame-Homewood 1974, Gibbs-Everett-Moore 1978), membránszűrős, illetve víztartalmú standard minták quench-korrekciós görbéje segítségével. Az eredeti vízminta H CO 3 -tartalmát acidimetriás titrálással, 50 mol • m~ 3 HCl-oldattal, metilvörös-brómkrezolzöld keverékindikátor mellett határoztuk meg (Mackereth-Heron- Talling 1978). A kezeletlen, az N-Serve-vel kezelt és a formalinnal kezelt (vakpróba) mintákban a baktériumokba beépült HCO3 térfogategységre vonatkozó mennyiségét a vízminták HCO3-tartalma, a hozzáadott radioaktivitás és a szűrők radioaktivitása alapján számítással határoztuk meg (Goldman et al. 1974). A kezeletlen és az N-Serve-vel kezelt mintára kapott értékeket a vakpróbával korrigáltuk és vettük a kettő különbségét. A különbséget megszorozva megkaptuk a nitrifikáció sebességét, melyet végül mmol m" 3h _ 1 mértékegységben fejeztünk ki. 3.2. A nitrifikáció meghatározása tavi üledékben 1*C-módszerrel Az üledékben lejátszódó nitrifikáció sebességének meghatározása ugyanazon elv szerint történik, mint a víznél. Az üledék esetében azonban nem alkalmazhatjuk a víznél közölt baktérium kiszűrést közvetlenül, mert egyrészt az üledék-szuszpenzió szűrése membránszűrőn nehéz, vagy nem is lehetséges, másrészt, ha sikerül is leszűrni a mintát, az ásványi és szerves üledékrészecskék mind az önabszorpció, mind pedig a nagyon magas quench következtében megakadályozzák a radioaktivitás mérését. Ezért itt más módszert kell alkalmaznunk a baktériumok által felvett 1 4C aktivitásának meghatározására. Billen (1976) azt javasolja, hogy 0,2 цт pórusátmérőjű membránszűrőn szűrt tóvízben történő homogenizálás után centrifugálással különítsük el a baktériumokat az üledékrészecskéktől. A baktériumok azonban olyan erősen kötődnek az üledékrészecskékhez, hogy az összes felvett radioaktivitásnak csak 1-2%-a marad centrifugálás után az oldat tisztájában. Ezért e módszer alkalmazásakor minden üledéktípusra kalibrálást kell végezni (Billen 1976) nedves oxidációs eljárással (Smith-FliermansBrock 1972). Látva a nehézségeket, mi a nedves oxidációs módszert részesítettük előnyben a módszerfejlesztés során. A nedves oxidációs eljárás szerint inkubáció után a mintát egy nem oxidáló FeS0 4-H 2S0 4 oldattal kezeltük a fel nem vett 1 4C-hidrogénkarbonát eltávolítása érdekében, majd a mintát lezárt üvegampullában, K 2Cr 20 7-tal roncsoltuk. A keletkezett 1 4C0 2-ot 2-fenil-etilamint tartalmazó szcintillációs koktélban elnyelettük és folyadékszcintillációs módszerrel mértük a radioaktivitást. Az előkísérletek során azonban ez a módszer túlságosan nehézkesnek bizonyult, 1 4C-nel jelzett szaharóz roncsolása pedig nem járt kielégítő eredménnyel, mivel csak 40-58%-ban sikerült elroncsolni a szaharózt CÖ 2-dá. Ezért a továbbiakban az egyszerűbben kivitelezhető lombikban történő roncsolást, K 2Cr 20, helyett pedig K 2S 20 8-ot alkalmaztunk, amely a K 2Cr 20 7-os módszer tömény kénsav-foszforsavas közegével szemben híg vizes oldat-
