Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

2. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlődése

A vízügyi jog fejlődése 179 szabályozástól való túlzott félelem, ennek az eszköznek a szükséges rossz szerepére utalása, nem elsőrendű ágazati fontosságúnak tekintése, a más típusú „szakmaiság" gyakorlatiasságának és eredményigényének az elvont jogtól való féltése, kivált a „jogászkodástól" való idegenkedés, a jogban adott terhes kötöttségek elutasítása, mind a jogszabályalkotást gátló, visszavető tényezők. Végül a jogalkotás nagy szellemi teljesítményt igényel és köt le, mégpedig területünkön nemcsak jogászi erőforrásokat, hanem az együttműködő műszakiak egészen más irányulású és célkitűzésű szellemi ráhangoltságát is. Ez nem mindenkor állott és áll rendelkezésre, s még ritkábban összpontosítható csak erre a feladatra oly módon, ami minden másból való teljes kikapcsolódást tesz lehetővé. A jogfejlesztés alanyi és tárgyi feltételei ma sem kedvezőbbek. Mégis a tennivalók elmulasztása, a legfontosabb lépések meg nem tétele, annak a ténynek a figyelmen kívül hagyása, hogy a jog tulajdonképpen az ágazatirányítás és az ágazati szakmüködés, az ágazati célkitűzések érvényesítésének a meghosszabbított és kiegészített eszköze: a vízügyi közhatalom maga. Ennek elgyengítése a vízgazdálkodás fejlődésére és a vízügyi szolgálat feladatainak teljesítésére hat vissza károsan. 3.2. A vízügyi jogalkalmazás A vízügyi jogalkalmazás a vízügyi jogszabályok hatékonyságának kérdését veti fel, mivel a jogi eszközrendszer hatályosulásának és eredményességének a biztosítéka. A jogalkalmazás - a hatósági működés - elemzése másfajta vizsgálatokat igényel. De a vízügyi jogélet közvetett figyelemmel kísérése is elégséges alapot adhat bizonyos általános megállapítások megtételére. Ezek lényege abban foglalható össze, hogy a vízügyi hatósági munka - sok jelentősnek ítélhető eleme és gyarapodása mellett is - kevésbé hatékony mint kellene, s mint lehetne. Ezzel a megállapítással nem a - külön megítélés alá tartozó - jogászi szakmüködést kérdőjelezzük, hanem a jog tárgyát alkotó társadalmi életviszonyokban rejlő vízgazdálkodási, vízügyi-műszaki tartalom közhatalmi erővel történő érvényesítését, a jog érvényesülését a vízgazdálkodási szakmunkában és a vízgazdálkodási követelmények érvényesülését a jogi aktusokban kérjük számon. Tehát a vízügyi célok tényleges elérését a jog eszközeivel, a jog hatékonyságát a műszaki-gazdasági hatékonyság mércéjével mérve. Ebben a jogászi elem műszaki tartalom iránti fogékonysága, és a műszaki elemnek a jogi munkával szemben való nyíltsága egyaránt közrehat, s ez az, amit kölcsönösen nem tartunk elégségesnek és kellőképpen alkotónak. A kérdés első összetevője abban foglalható össze, hogy a vízügyi jogi tevékenység máig sem vált a szakmai vízgazdálkodás szerves részévé, vezéráramává. Nem épült be a vízgazdálkodási, vízügyi folyamatokba, mint nélkülözhetetlen működési elem, mintegy ránehezedik, felülről és nem belülről vezérli. Ha a térség vízviszonyainak a vízügy tényleg a „gazdája", vízgazdálkodási szempontból az összerendezője és irányítója, úgy ennek elsődleges és alapvető eszköze a jogban biztosított ráhatási lehetőség, a vízügyi közhatalom lehet és kell, hogy legyen. A mai jogalkalmazás - a közhatalmi befolyásolás - viszont ma még nem követi a vízgyűjtő rohamos változási folyamatait, nemhogy előttük járna, nem irányítja kellőképpen a különböző terület- és vízhasználatokat, illetőleg térségi beavatkozásokat, s nem kényszeríti ki, ha szükséges, a vízgazdálkodásilag megfelelő magatartásokat.