Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

2. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlődése

180 Bényey Zoltán Néhány különösen jellemző példa: A vízgazdálkodási műszaki meghatározásnak (mai nevén az elvi vízjogi engedélynek) a bizonytalan kezelése, formalitása, és elsőrendű vízügyi fontosságának fel nem ismerése. A vízminőségi célállapotok és terhelhetőségi határértékek, mint a térségi vízminőségi állapot hatósági bázisértékei nem határozzák meg az egész vízminőség-védelmi hatósági munkát és a szankciók alkalmazását. A térségi vízgazdálkodásra kiható üzemi (mezőgazdasági és ipari üzemen belüli) vízgazdálkodási és technológiai folyamatoknak a számbavétele, ellenőrzése és ágazati-hatósági befolyásolása, a vízgazdálkodás egységes térségi rendjéhez és érdekeihez való hozzárendelése, általában az üzemen belüli vízfelhasználási és kibocsátási folyamatok ágazati ellenőrzése ma még teljességgel kifejletlen és hatástalan állapotban van. A térségben végbemenő térhasználati és téralakító folyamatok szakhatósági ellenőrzésének, befolyásolásának hiányosságai, kialakulatlansága, a más ágazati beruházások - engedélyezés előtti - vízügyi véleményezésében az egyértelmű vízgazdálkodási érdekérvényesítés szintén jobb, hatékonyabb megoldást sürgetnek. Kétségtelen, hogy e hiányosságok mögött a jogszabályi eszközök hiánya vagy fogyatékossága is ott van egynémely esetben, de többnyire a meglévő eszközök alkalmazása, a jogalkalmazás is erősen fogyatékos. Másrészt igaz az is, hogy ezek a fogyatékosságok - a vízügy belső munkamegosztását tekintve - nem a szorosan vett „hatósági", hanem elsősorban a „szakágazati" működés fogyatékosságai. A vízügyi hatóság azonban - kifelé, az érdekeltek irányában - maga a vízügyi igazgatóság, ennek hatósági működésében a szakágazati munkaterületek éppen úgy részesek, amint a szakágazati célkitűzések érvényesítésében közrehatnak a jogi-hatósági eszközelemek. Ha rossz az egyik, rossz a másik is. Felfogásunk szerint a Jogalkalmazás" - a vízügyi jogban - nem elsősorban a ,jog" alkalmazása (hiszen ez csak keret), hanem célja szerint a joggal elérni kívánt és elérni lehetséges szakigazgatási érdekek érvényesítése. Nem kevésbé igaz azonban az is, hogy ezeket az érdekeket csakis a jogi formák és sajátos módszerek szigorú megtartásával lehet sikeresen érvényesíteni a térségi érdekekkel szemben. A kérdés másik összetevője a jogi formalizmus veszélye. Ez főleg amiatt következhet be, hogy a jogi munka elválik a műszaki-szakágazati tevékenységtől, s ez utóbbi a jogétól. A műszaki céltartalom és a jogi forma különválása, az előbbinél a jog háttérbe szorulása, az utóbbinak a kiüresedése, a vízjogot papírtigrissé, pecsétes blanketta kibocsátásává fokozza le, miáltal a jogászkodás öncélúvá válik, s máris megszűnt létjoga a vízgazdálkodáson belül. A vízügyi jogalkalmazás hatékonyságát vizsgálva, összefoglalóan megállapítható, hogy az alapfeladat a műszaki igazgatás működési módszereinek és cél-hatékonyságának megoldása, szerepének kialakítása, a korszerű, nagyigényű, szerteágazó tartalmú társadalmi-gazdasági viszonyok alakítása terén, a műszaki eredmények elősegítésében. Ezt a fogas kérdést eddig még más - könnyebb területeken működő - szakigazgatások sem oldották meg, de éppen ezért kell a vízügynek erre módszeres és minden mértéken felüli erőfeszítéseket tennie. Az erőfeszítések többrétűek lehetnek: Szellemiek és szemléletbeliek (a jog vízügyi eszközként való fontosságának fel- és elismerése és magas színvonalon való alkalmazása, a jogásznak műszaki befogadással, a műszakinak a jog felé való kinyílásával); Szervezetiek (a vízügyi szolgálat közhatalmi, hatósági működésének megfelelő belső szervezet kialakítása és a belső munkakapcsolatok rendjének olyan kiépítése, amely a hatósági tevékenység jogi-műszaki egységét önműködően előállítja);