Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

2. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlődése

178 Bényey Zoltán alrendszer a közszolgáltatáson belül (70), a vízi-közszolgáltatás egész rendszere (75), a teljes vízdíjrendszer, mind a vízkészlethasználati díj (70), mind pedig a közszolgáltatások díjai (68, ill. 79) vonatkozásában. Végül a vízügyi jogfejlesztés legkirívóbb és leginkább káros fogyatékossága abban mutatkozik meg, hogy a jogalkotás elmaradt az új - a vízgazdálkodás fejlődése által folyamatosan és fokozódóan támasztott - szabályozási szükségletek kielégítésével, s ezzel - egyben - a vízügyi szakigazgatás eszközrendszere is visszamaradt a mai feladatainak hatékony ellátásához szükséges mértékű és minőségű kiépítésétől. Elmaradt és hiányos tehát a tulajdonképpeni, a szó szoros értelmében vett jogfejlesztés, a jognak az új irányába való előrelépése, sőt elöl haladása, fogyatékos a társadalmigazdasági és igazgatási-jogi alapokban megváltozott állapotok jogi tükrözése és a jövőbe lépő vízügyi-szakmai fejlődés normatív orientálása, segítése. Ezek a hiányok csak a vízügyi jog teljes rendszerelemzésével tárhatók fel megalapozottan és - viszonylatosan teljeskörűen. A legfontosabb hiányterületek: Szakági területen: a vízvédelem, a kárelhárítás és a vízgazdálkodási környezetvédelem szabályai; a térségi vízgazdálkodás rendszerelemeinek teljes körű szabályozása (a mezőgazdasági vízgazdálkodás átfogó rendszere (főként a vízrendezés, melioráció vonatkozásában); a vízilétesítmények által elfoglalt területek; a vizek és vízilétesítmények kategorizálása és kezelése; a meder- és partvédelem és -hasznosítás; a vízügyi földhasználatok és földkezelés; a vizek és vízilétesítmények halászati hasznosítása); a vízkészlet-gazdálkodás terén (a felszín alatti vízgazdálkodás és a beavatkozások rendje, a hévízgazdálkodás). Ágazati területen: a vízügyi költségáthárítás rendszere (az infrastruktúra fejlesztéséhez való hozzájárulás és a vízdíjrendszer); a tanácsi feladat- és hatáskör rendezése minden szakterületen; a közszolgáltatási rendszer korszerűsítése [a szabályzatok megújítása (víz-, csatornaés fürdőszolgáltatás), a közszolgáltatás alrendszerei (ipari vízhasznosítások), a közüzemek vízkészlet-gazdálkodási feladatai]. Szakigazgatási területen: a hatósági eszközök hatékonyságának növelése (a vízügyi felügyelet eszközrendszerének bővítése, erősítése, a vízügyi szakhatóság hatásköre, eljárása, a hatósági döntési rendszer kidolgozása); a vízgazdálkodási nyilvántartás korszerűsítése (a vízrajzi szolgálat és vízrajzi adatszolgáltatás még szükséges kiegészítő szabályai, a vízjogi nyilvántartás külön rendje). Összefoglalóan értékelve a vízügyi jogrendszert - a VT törzsanyagán kívüli újabb jogi hajtásokat is -, nem elsietett az az értékítélet, miszerint a vízügyi jog nagymértékben hézagos, elégtelenül fejlett, tárgyi terjedelme és a tárgyban való elmélyedése nem kielégítő. A meglévő jogszabályok is jórészt elavultak, a vízügyi szolgálat mai igényeinek sem a törvény végrehajtását illetően, sem pedig a folyamatos működés alátámasztása céljára nem felelnek meg. Nyilvánvaló tehát a vízügyi jogterület „alulszabályozottsága" - nem mennyiségben, hanem a végrehajtást, közhatalmi működést biztosító jogi eszközök terén. A folyamatos fejlődést gátló okok közül elsőként kell említeni a főhatósági munka szükségszerű egyenetlenségeit: a külső - nem jogi és nem szabályozásra „ösztönző", vagy éppen az ellen dolgozó - hatások előtérbe lépését, a figyelemnek más, az adott időszakban előtérbe lépő irányokba terelődését, a belső azonnali igények és szükségletek elsőbbrendű kielégítését. A tervszerű és rendszeres kodifikáció a legnehezebb feladatok közé tartozik - kollektív alkotás. Mint minden alkotáshoz, ehhez is nagy odafigyelés, a megoldásra váró napi kérdésektől való elvonatkoztatás és a környezet állandósága, nyugalmi helyzete és elvi kiforrottsága szükséges. Kétségtelen, hogy az okok között szerepel a Joggal való nem azonosulás" is. A túl-