Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízhasználati adatok kezelése a Vízügyi Szolgálatban 545 a hidrológiai tevékenységgel, melynek magja, a Vízrajzi osztály (ezen vagy más név alatt), mindig változatlan maradt, az amúgy sem egységes szervezetű vízügyi szolgálat viszont számos szervezeti változáson ment át. A vízhasználatok témája csak az egységes vízügyi szervezet és főhatóság (OVF) 1953. évi létrehozása után került újra napirendre, eleinte csak közvetett formában. Az OVF vezetőjének 52/1959. (V.É.l.) sz. utasításának tárgya a vízügyi igazgatóságok vízjogi engedélyezési csoportjainak vízgazdálkodási csoportokká való átszervezése volt. Az utasítás az új elnevezésű csoport feladatai közé a vízkészlet mellett a vízigények mennyiségi és minőségi adatainak folyamatos feltárását, kiegészítését, áttekinthető központi nyilvántartását, a szükséges észlelések megszervezését is besorolja, a „vízhasználat" szó alkalmazása nélkül. Az 1960-as évek elején az események felgyorsultak és gyakorlatilag 3-4 év alatt létrejöttek a nyilvántartás jogszabályi és szervezeti alapjai. 1961-ben a 70.109/1961. (XII. 1.) OVF sz. utasítás a vízkészlet-gazdálkodási területegységeken települt vízhasználatok és vízimunkálatok számbavételéről rendelkezett. Egy-egy kísérleti szakasszal indult, 1962. július végi határidővel, egyelőre csak egy próbaterületre írva elő a vízhasználatok összeírását. A 15/1962. (V.É.8.) OVF sz. utasítás egy szervezeti intézkedés volt, a vízügyi igazgatóságok vízgazdálkodási osztályainak felállításáról. Az új osztály négy csoportjának egyike a vízgazdálkodás-fejlesztési csoport, melynek feladatai között szerepel „a vízkészletről és vízhasznosításról nyert észlelési anyag összegyűjtése, átfogó értékelése, kiegészítése és megőrzése". Az új csoport rövidesen nagy feladatot kapott: 1963. december 31-ig nyilvántartásba kellett venni most már az összes vízigényt (vízhasználatot és vízimunkát) a működési területen. Külön részletes szabályozás jelent meg (89.805/1962. OVH utasítás), bevezetve a nyilvántartási kartonrendszert, amelynek alkalmazása ma is érvényes. A kartonokon feltüntetendő adatok közül a következők érdemelnek külön kiemelést: - a vízigény nagyságrendje, 6 osztályban (az alsó határ 0,001 m

3/s ill. 100 m

3/d), - vízbeszerzés forrása (felszíni, parti szűrésű, talaj-, réteg- és karsztvíz), - vízigény minimuma, átlaga, maximuma, időpont (hónap) megjelölésével, - használtvíz kibocsátás a fenti mennyiségi részletezésben, - kibocsátás vízminőségi jellemzése 0

2-fogyasztással, 5 osztályban. A kartonokon kívül a vízhasználatokat és vízimunkákat egy 1 : 100 000-es helyszínrajzon is fel kellett tüntetni. A nyilvántartási rendszer részletes szabályozásának célja az volt, hogy országos és területi vízmérlegek legyenek szerkeszthetők. A vízmérlegek készítésekor azonban, attól függően, hogy milyen területre készülnek, a vízigények számításához a kartonokat más-más csoportosításban kellett kigyűjteni. Ez vezetett néhány vízügyi igazgatóságot arra, hogy a központilag rendszeresített kartonok helyett peremlyukkártyákat alkalmazzon, amelyekkel gyors kigyűjtések végezhetők, nemcsak térbeli összeválogatásra, de más jellemző szerinti válogatásokra is (pl. a vízhasználat jellege, vízmennyiségi vagy szennyezettségi nagyságrendek, vízbeszerzés forrása stb.), ha ezeket kódolták (Bosznay 1970). Jelentős fejlemény volt a vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény életbe lépése. A törvény meghatározást ad a vízhasználat fogalmához és rendelkezik a nyilvántartás területén is. A vízhasználatot a 27. §. (2) bekezdésében így határozza meg: „Vízimunka, illetőleg vízhasználat az a tevékenység, vízilétesítmény pedig az a mü, műtárgy, berendezés, felszerelés vagy szerkezet, amelynek az a rendeltetése, hogy a víz lefolyási, áramlási viszonyait, mennyisé-