Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)

2. füzet - Fejér László: A vízsebességmérések fejlődése Magyarországon a vízrajzi osztály megalakulása előtt

A vízsebességmérések fejlődése Magyarországon a Vízrajzi Osztály... 271 2. ábra. Metszel a Pitot-csőröl (1783) Fig. 2. Cross-section of the Pilot-tube A 18. század végén megkezdődtek az előkészületek a folyami szintezési, ill. vízmérési munkálatokra. A hangsúly kezdetben a folyók meghatározott szakaszainak pontos térképészeti felvételén volt, vízsebességméréseket - többnyire úszók segítségével - kiegészítő adatok gyűjtése érdekében végeztek, nem törekedve a vízhozamok minél pontosabb meghatározására. Jellemző a — mármint úszóval történő felszíni méréssel kapcsolatos — szemléletre Rausch Ferencnek, az Institutum professzorának megállapítása: „igaz ugyan..., hogy ily módon csak megközelítő értékekhez juthatunk, de többre nincs is szükség; mivel nagyobb folyóinknál csak azt szeretnénk tudni, van-e akkora szelvényük, hogy áradásaik vízhozamát a kiöntés veszélye nélkül elszállíthassák." A vízsebesség mérése mellett gyakori volt az is, hogy a vízszínesés, a nedvesített szelvénykerület és szelvényterület összefüggései (Chézy-képlet) által határozták meg a keresztszelvényen átömlö vízhozamot, s ebből következtettek vissza a folyó középsebességére. A hazai hidrometria első nagy alakja - Huszár Mátyás - a Körösök és a Berettyó vízrendszerében 1818-ban megindult vízrajzi munkálatok során már Woltman-szárnynyal, pontonkint fenékig végrehajtott vízsebességmérésről tudósít 1823-ban kelt jelentésében. Erősen valószínű, hogy Huszár másfél éves nyugat-európai tanulmányútján ismerkedett meg a Woltman-szárny használatával, s az ő javaslatára szerezte be a Helytartótanács Hajózási Igazgatósága az első műszereket, amelyeket a Duna vízrajzi felvételénél elrendelt sorozatos vízhozammérések céljaira kívántak felhasználni.