Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)
2. füzet - Nováky Béla: Kisvízfolyások vízhozamadatainak területi és időbeli elemzése
178 Nováky Béla Az éghajlat döntően a földrajzi szélességgel, a tengerektől való távolsággal, valamint a tengerszint feletti magassággal változik. A térszín adottságainak egy része, elsősorban a növényzet, a talaj maguk is függvényei az éghajlatnak és követik az éghajlat területi alakulását; egy más részük, így elsősorban a domborzat, maguk is alakítói az éghajlatnak. Ebből következően az éghajlat és a térszín adottságai között szoros kapcsolat van, így az utóbbiaknak a lefolyásra gyakorolt hatása ott mutatható ki, ahol a térszíni adottságoknak az éghajlattal összefüggően végbemenő változásait valamely helyi hatás megbontja. Ilyen, a lefolyási viszonyokat nagymértékben befolyásoló helyi térszíni hatást okozhat a karsztok jelenléte. Ezeket az éghajlattal összefüggően viszonylag nagyobb térségre érvényesülő hatásokat a helyi hatások mozaikszerűen, véletlen elrendezésben bontják meg. A folytonos mező elvéből kiinduló vizsgálatok szerint a reprezentatív elemi területnél nagyobb térségre ezek a mozaikszerűen jelentkező hatások kiegyenlítődhetnek, kijelölhetők olyan hidrológiailag homogén nagyobb régiók, amelyeken belül a reprezentatívnál nagyobb vízgyűjtőkre a fajlagos lefolyás közel azonos (Kovács 1985). A vízhozam-észlelések és az azokból számítható vízhozam jellemzők - így a sokéves átlagos évi lefolyás - magukon viselik az éghajlati adottságok nagy(obb) térségi és a térszíni adottságok lokális hatásainak kettősségét. Ezt a kettősséget a vízhozamok, a lefolyás területi elemzésénél is figyelembe kell venni. E kétféle hatásnak a szétválasztásával biztosítható az egyes szelvényekben észlelt és a térszín lokális hatásaival eltérő mértékben befolyásolt vízhozam értékek egymás közti összehasonlíthatósága, biztosítható az, hogy a területi elemzésnél valóban az általánost általánosítsuk és terjesszük ki azt az észlelésbe be nem vont szelvényekre. Ehhez meg kell keresni az éghajlat-lefolyás determinisztikus kapcsolatát, amelynek lehetőségét a vízrajzi észlelések adják meg, majd e kapcsolat révén van lehetőség a vízhozam adatok (a lefolyás) éghajlatilag determinált részének - az éghajlati lefolyásnak - a kiterjesztésére az észlelésekkel nem rendelkező szelvényekre. A VITUKI-ban mintegy 30 évvel ezelőtt megszerkesztett fajlagos lefolyási térkép is az éghajlat-lefolyás kapcsolat alapján készült (Lászlóffy 1954). A térkép szerkesztése a Langbein által az Egyesült Államok lefolyási adatai alapján kidolgozott csapadékhőmérséklet-lefolyás összefüggésre épült, a nyugati határhoz közel eső alpesi jellegű területeken a Coutagne-féle éghajlat-lefolyás összefüggésre. A legutolsó Kerettervhez (OVH 1984) csatlakozóan kapcsolódó hidrológiai munkákban, az átlagos évi lefolyás területi elemzésénél az éghajlat-lefolyás kapcsolatot a hazai észlelési adatokból újólag megszerkesztettük. Ennek során figyelembe vettük azt, hogy a meteorológiai észlelések pontszerűen jellemzik egy végtelen kicsiny térrész éghajlati adottságait, ezzel szemben a lefolyás, a vízhozam az észlelési szelvényhez tartozó vízgyűjtőt átfogóan, integráltan jellemzi. Az éghajlat-lefolyás kapcsolatot olyan elvi alapon szerkesztettük meg, hogy az éghajlati elemek pontszerű értékei alapján a kapcsolatból számítható pontszerű lefolyás értékek összegezésével számítható legyen a teljes vízgyűjtő lefolyása, továbbá e kapcsolatot úgy azonosítottuk be egy nagyobb vízgyűjtőre vagy térségre, hogy az éghajlati kapcsolatból meghatározott és az észlelésekből számított érték közötti relatív eltérés minimális legyen (Nováky 1985). Az éghajlati elemek (C y) és a lefolyás ( Y t J) pontszerű értékei közötti kapcsolatot egy У у = /(Су) alakú függvényben kereshetjük, amely a térszín adottságait is figyelembe vevő Yij = f(Cij, RÍJ) kapcsolat olyan egyszerűsítése, amely a térszín adottságait jellemző RÍJ tényezőt egy adott térségen belül állandónak tekinti. Az éghajlat-lefolyás kapcsolat feltárása során a végtelen kicsiny pontszerű vízgyűjtőket - e y jelölésű - véges elemekkel
