Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)

2. füzet - Nováky Béla: Kisvízfolyások vízhozamadatainak területi és időbeli elemzése

Vízügyi Közlemények, LXVIII. évfolyam 1986. évi 2. füzet kisvízfolyások vízhozamadatainak területi és időbeli elemzése

1 NOVÁKY BÉLA

2 A száz évvel ezelőtt megalakult Vízrajzi Osztály kezdettől fogva alapvető feladatának tekintette a vízhozam-észlelések végzését. Az Osztály elsősorban a jelentősebb vízfolyásokra, mindenekelőtt a Dunára, a Tiszára összpontosította észlelői tevékenységét, így ezeken a vízfolyásokon 100 éves adatsorok előállítására van lehetőség. Kisebb vízfolyásainkon a rendszeres vízhozam-észlelések megkezdése a századunk 30-as éveire esik, nagyobb lendületet az 50-es években a VITUKI-n belül működő Vízrajzi Szolgálat újjászervezésével kapott. Ez utóbbi fejlesztéseknek köszönhetően ma már az ország mintegy 150 kisvízfolyásáról van vízhozamadat, ugyanakkor, kevés kivétellel, az adatsorok hossza nem éri el a 30 évet sem. A nagyszámú, kisvízfolyásokon végzett vízhozam-észlelések szolgálnak alapul a vízhozamok területi és időbeli elemzéséhez, a viselkedésükben meglévő törvényszerűségek feltárására. E törvényszerűségek felismerése teremti meg annak a lehetőségét, hogy az észlelések eredményeit az észlelésekbe be nem vont vízfolyásokra, vízfolyás szelvényekre is - azaz térben kiterjesszük, megadva ezzel a különböző célú vízgazdálkodási, mindenekelőtt vízkészletgazdálkodási tervezések hidrológiai alapjait. A törvényszerűségeknek a vizsgálata elválaszthatatlan a meteorológiai-éghajlati elemektől, ez utóbbiak térbeli, időbeli viselkedésének vizsgálataitól. A lefolyást ugyanis alapvetően az éghajlat alakítja. A hidrológiai és éghajlati törvényszerűségek együttes vizsgálata azért is indokolt, mivel a meteorológiai észlelések többnyire távolabbi múltra tekintenek vissza, mint a vízrajzi észlelések. 1. Az éghajlat-lefolyás kapcsolatok területi elemzése A lefolyást mindenekelőtt a csapadék és a tényleges térszíni párolgás határozzák meg (Szesztay 1980). A tényleges párolgás függ: a párolgás energiaigényét kielégítő sugárzástól, (amelyet a gyakorlati számításoknál többnyire a hőmérséklettel jellemeznek); a légtér higrikus állapotától, amely a párafelvevő képességet, a lehetséges párolgást határozza meg alapvetően; a páraleadó-rendszerben ténylegesen rendelkezésre álló vízkészlettől. Ez utóbbi függvénye a csapadéknak is, ugyanakkor jelentős mértékben függ a térszín adottságaitól. A lefolyást így összességében részint éghajlati, részint térszíni adottságok alakítják, a lefolyás területi változása mintegy követi e tényezők területi változásában meglévő törvényszerűségeket. Következésképpen ez utóbbi törvényszerűségek figyelembevétele nagymértékben elősegítheti a lefolyás - és általában a vízjárás jellemzők - területi változásának az elemzését. 1 A kézirat érkezett: 1986. II. 10. 2 Nováky Béla oki. hidrológus mérnök, a Vízgazdálkodási Intézet (VGI, Budapest) főmunkatársa.