Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)

2. füzet - Dóka Klára: A "vízrajzi leírások" forrásértéke

166 Dóka Klára A Duna-mappáció során készült vízrajzi leírások például az egyes térképszelvényekhez tartoznak, a szerzők között pedig a helyszínen járt mérnököket: Vásárhelyi Pált. Lányi Sámuelt, Győry Sándort, Vörös Lászlót, Kecse Ferencet, Halácsy Miklóst találjuk. A leírások nyomán képzeletben végigsétálhatunk a Duna két partján, megismerhetjük a községeket, azok földesurait, a lakosság betelepedésére, elköltözésére vonatkozó adatokat, a földhasználati és talajviszonyokat, helyenként olvashatunk a népszokásokról, a lakosság életmódjáról is. A szerzők a meder és a partok állapotát főként a hajózás szempontjából mutatták be. Felhívták a figyelmet a zátonyokra és egyéb hajózási akadályokra, utaltak a sodorvonalra, jelezték annak változásait, a folyókanyarulatok irányát, várható fejlődését. Ismertették a patakok és mellékfolyók vízjárását, hegyes-dombos vidéken a talajerózióból származó veszélyeket, a folyók hordalékviszonyait. Helyszíni tapasztalatokat gyűjtöttek a lakosságtól az árvizek hevességéről, lefolyásáról. Az előzményeket illetően az 1775-ös árvízig mentek vissza, de olvashatunk adatokat az 1799-es, 1809-es, 1818-as, 1827-es árvizekről is. Tanulságosak a vízrajzi leírások a jégviszonyokkal kapcsolatban is, különösen a nagyobb szigeteken és azok környékén (pl. Szigetköz, Csallóköz, Szentendrei-sziget), ahol a jégtorlaszkor bekövetkező elöntés a lakosságot leginkább fenyegette. Az anyag képet ad a korábbi évek vízszabályozásainak eredményeiről és kudarcairól. A dunai leírásokban legtöbbet a Zichy Ferenc királyi biztossága idején, 1820-21-ben, a Mohács feletti szakaszon kiemelt átvágásokról olvashatunk, amelyek egy része megfelelően kifejlődött, néhány azonban nem érte el célját. E szabályozás mellett jelzi az anyag, hogy a vármegyék irányításával több lecsapoló csatorna és töltés épült, amelyek egy része tönkrement, más részük azonban jól szolgálja a lakosság érdekeit. Igen érdekesek azok a dunai leírások, amelyek az ártéri gazdálkodással, illetőleg annak hanyatlásával foglalkoznak. Azokban a helységekben, ahol a határban kisebb-nagyobb mocsarak voltak, azok hasznát a nincstelen lakosság élvezte (pl. Szentendrén a Nádas-tó, 1. ábra) jelentéktelen terjedelmük miatt nem gondolt senki lecsapolásra. Az árvizektől gyakran sújtott, mocsaras Sárközben és a Mohácsi-szigeten viszont a vízhasználat és a védekezés különféle formáival egyidejűleg találkozunk. A mélyfekvésű területeken még voltak működő fokok, amelyeket ki is mélyítettek, nagyobb részük azonban elmocsarasodott, és a mérnökök már azt sem tudták megállapítani, milyen kapcsolatban vannak egymással. A fokgazdálkodás és árvízvédelem szempontjai gyakran szembekerültek. A hagyományos ártérhasználat fenntartása, amelyhez hol a földesúr, hol a faluközösség ragaszkodott, akadályozta a lecsapolással történő földszerzést, a kezdetleges árvízvédelmi intézkedések, töltésépítések pedig a fokgazdálkodás rendjét zavarták meg (ÓL S 81. Duna 1, 4. csomó). A rendszeres felmérés befejezése után egész folyóra vonatkozó vízrajzi leírást először 1821-ben Bogovich Károly, Zemplén megye mérnöke készített a Bodrogról. Összeállítása része a folyó első szabályozási tervének, amelyet pontos mérési adatokkal kívánt megalapozni. A leíráshoz 5 hossz-szelvény, 51 keresztszelvény, helyszínrajz és egy sor mérési jegyzőkönyv tartozik. A szerző a leírásban összefoglalja a mérési adatokat, kisvíz, nagyvíz és közepes vízállás esetén megadja a folyó vízhozamát, esését, az árvizek várható nagyságát, tájékoztat a meder állapotáról és a mellékfolyókról is (OL С 128. Bodrog 1818). A vízrendszerekre kiterjedő leírásokhoz a mintát 1823 nyarán Huszár Mátyás adta meg a Körösök és Berettyó vidékére vonatkozó „vízrajzi értekezésiével. Anyagához részletes, 70 szelvényből álló helyszínrajz, és több, azóta sajnálatos módon elveszett hossz-szelvény, keresztszelvény és mérési jegyzőkönyv kapcsolódott, így nem volt szük-