Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)
2. füzet - Dóka Klára: A "vízrajzi leírások" forrásértéke
A „vízrajzi leírások" forrásértéke 165 Az Országos Levéltárban a legtöbb vízrajzi leírást a helytartótanács kereskedelmi osztálya irataiban (C 64. törzsszám), a Vízi és Építészeti Főigazgatóság vízfolyások szerint rendezett irategyütteseiben (C 128. törzsszám), valamint a Vízrajzi Intézet gyűjteményei c. fondokban (S 80, S 81. törzsszám) őrzik. A vízrajzi leírások készítését a 19. század első évtizedeiben az érdekeltek kezdeményezték. Az első példákkal a Körösök és Berettyó vidékén találkozunk, ahol a vízszabályozási munkák irányítására 1802-ben Vay Miklóst küldték királyi biztosnak. Maga is mérnök lévén, 1804-ben összeállította a Körös-ágak és a Berettyó szabályozási tervét, amelynek bevezetőjében összefoglalta vízrajzi ismereteit. Az egyes folyóágak esetében leírta azok útját, utalt a hajózás korábbi jelentőségére, amelynek felvirágoztatása szerinte - a szabályozás egyik fő célja lehetett. Részletesen bemutatta azokat az észak-dél irányú régi folyómedreket, amelyeken keresztül a Körösöket egymással, a Marossal és Berettyóval össze kívánta kötni (OL С 129. törzsszám - Vay Miklós kir. biztos iratai, 1804) Érdekes összeállítást készített a Körös vidékről 1811 -ben az egyik érdekelt, Wenckheim József. Saját megfigyelései, és uradalmi mérnöke, Tessedik Sámuel évtizedes munkája alapján főként az állandó vízborításokról rajzolt szemléletes képet. Leírta a mocsarak kiterjedését, keletkezésük és növekedésük okait, utalt az elpusztult vagy áttelepített falvakra, bemutatta a néhány évtizeddel korábban elvégzett munkákat, amelyeknek a kiásott csatornák elmocsarasodása miatt már alig látszottak eredményei ( OL С 64. 1811. 6. kútfő). A Rábáról 1815-ben az érdekeltek kérésére Őry Dániel Fábián hajózási mérnök készített tervet, amelynek összeállítását helyszíni bejárás és a vízrajzi viszonyok tanulmányozása előzte meg. Őry részletesen írt a Rába dunai torkolatáról, ahol a 3 folyó (Mosoni-Duna, Rába, Rábca) találkozása kisebb árhullám esetén is elöntést okozott. Megállapítja, hogy a Rába, a teljes magyarországi szakaszt figyelembe véve két és félszer rövidebb lenne, ha nem volnának kanyarok. A lefolyási viszonyokat nagymértékben rontják - szerinte - a malmok gátjai, az erdős vidéken a mederbe esett fák és a nem kellő méretekkel épült hidak is {OL С 128. Rába, 1816). A megbízható szabályozási tervek készítéséhez azonban a helyi mérések és alkalmi terepbejárások helyett teljes vízrendszerek felmérésére volt szükség. Az ország jelentősebb folyóinak vízrajzi térképezése 1818-tól csaknem három évtizedet vett igénybe, és európai méretekben is páratlan eredményeket hozott. A munka menetét a Vízi és Építészeti Főigazgatóságtól, a helytartótanácstól vagy a munkát vezető mérnöktől származó utasítások szabályozták. Ha a műszerek időközben végbement fejlődése és a vízfolyások jellege miatt voltak is különbségek, a felmérés általában egyenletes volt, és minden vízrajzi adatra kiterjedt (a folyók hossza, szélessége, mélysége, sebessége, esése, vízhozama - különféle vízállásoknál). Munka közben rajzos anyagokat (áttekintő és részletes helyszínrajzokat, hossz- és keresztszelvényeket), mérési jegyzőkönyveket, ártéri kimutatásokat készítettek, amelyeket írásos dokumentumok (utasítások, szerződések) egészítettek ki {OL S 80, S 81. törzsszám). A vízrajzi leírások készítését - egy-egy munka befejezésekor - a Vízi és Építészeti Főigazgatóság rendelte el, más-más szempontokat adva a nagyobb és kisebb folyók esetén. A rajzos és statisztikai anyagok mellett e leírások jelentősége elsősorban az volt, hogy a térképeken és a mérési jegyzőkönyvek számadataiban nem rögzíthető ismereteket összefoglalták, az egyes jelenségekről magyarázatot adtak.
