Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)

2. füzet - Dóka Klára: A "vízrajzi leírások" forrásértéke

164 Dóka Klára vonatkozó topográfiai adatokat, egy-egy pontja pedig a helyi vízfolyásokkal, illetőleg állóvizekkel foglalkozik. A folyók esetében tájékoztat - különféle vízállásoknál - a szélességről, mélységről, a meder állapotáról, a partszakaszok magasságáról. Bemutatja az ártereket, állandó és időszakos vízborításokat, leírja az árvizek gyakoriságát, időtartamát, hevességét. Részletes megjegyzéseket olvashatunk az erekről, fokokról, csatornákról, ezek vízjárásáról és egymás közti kapcsolatairól is. Az országleírás adatait 1 : 28 000 méretarányú térképlapokon rögzítették, amelyek azonban a katonai jelleg miatt csak az első világháború után válhattak ismertté. A mérésen alapuló vízrajzi adatokat azok a mérnökök sem használhatták, akik a 18. század végétől a központi műszaki szervezet vagy a törvényhatóságok szolgálatában a vizek szabályozását egyik fő feladatuknak tekintették. Amikor a budapesti Hadtörténeti Levéltárban az anyag hozzáférhetővé vált, a régi vízivilágról már egy sor, több ismeretet nyújtó leírás állt rendelkezésre. II. József mérnökei ugyanis a felmérés készítésekor a katonai céloknak megfelelően elsősorban a szárazföldi közlekedés ( = hadvonulás) szempontjait vették figyelembe, és ezért kissé elnagyoltak vízi leírásaik is. Az anyag előnye viszont az, hogy rövid idő alatt, azonos szempontok szerint készült, így az ország szabályozás előtti vízrajzáról ma is használható áttekintést ad. A 18. század utolsó évtizedeiben a megyei és városi törvényhatóságok egyaránt alkalmaztak műszaki személyzetet, akiknek a helyi vízszabályozás, az árvizek elleni védekezés is feladatuk volt. Sok egyéb munkájuk mellett azonban a folyók vízjárását nem figyelték, a tapasztalatokat nem rögzítették, és feletteseikhez küldött jelentéseikben csak a számukra váratlanul bekövetkezett árvizek lefolyásáról, a károkról számoltak be. A 18. század végéig készült folyószabályozási tervek szintén igen kevés vízrajzi adatot tartalmaznak. Ezek összeállításához részletes térképek álltak rendelkezésre, amelyeket gyakran az illető mérnök készített, azonban a szerzett tapasztalatokat külön nem foglalta össze. Legfeljebb akkor hivatkozott vízrajzi megfigyeléseire, ha a döntéseket indokolni kellett. A Rába vidék első szabályozási terve például 1762-ben Fritsch András kamarai mérnök térképe alapján készült. Szó volt ebben a meder kitisztításáról, a malmok, egyes hidak szabályozásáról, a győri torkolat kimélyítéséről és számbavette a szerző a Hanság kiszárításának lehetőségeit is. 1771-ben Krieger Sámuel nyújtott bejavaslatot a helytartótanácshoz, amely még másfél évtized múlva sem vesztette el aktualitását. Ebben az egyes munkálatokat a befektetett összeg és a várható haszon arányában határozta meg. Hasonlóan gazdasági indítéka volt az 1750-es évektől a Maros szabályozásának, ahol nem a lefolyási viszonyok, hanem a hajóútjavítása volt a cél. Nem készült vízrajzi leírás 1768-ban Krieger Balaton-szabályozási tervéhez, sőt Böhm Ferenc sem rögzítette ilyen irányú tapasztalatait, amikor 1767-től a Sió és Sárvíz szabályozásánál először alkalmazta sikeresen a külvizek elválasztásának elvét. A 19. század elejétől azonban, amikor a szabályozási tervek készítését többé-kevésbé részletes mérések előzték meg, egyre érdekesebb volt, hogy a nyert adatokat összefoglalják, és az érdekeltek számára az árvizek okairól, a folyók kártételeiről az adott szinten tudományos magyarázatot adjanak. így a szabályozási tervekben a vízrajzi leírások fontos szerepet kaptak, hiszen egyes adataikat a későbbiek során akkor is használni lehetett, ha magát a tervet nem valósították meg. A 19. század elejétől az 1850-es évekig a levéltári gyűjteményekben - jórészt kiadatlan kéziratok formájában - szinte minden folyóról megtalálhatók a vízrajzi megfigyelések eredményeit egyre pontosabban rögzítő anyagok, amelyek szerzői között felsorakoztak a korszak legkiválóbb mérnökei a vármegyék, a Vízi és Építészeti Főigazgatóság, illetőleg annak 1815-től működő Hajózási Igazgatósága állományából.