Vízügyi Közlemények, 1985 (67. évfolyam)
4. füzet - Déri József: Változások a Duna jégjárásában
616 Déri József A rendelkezésre álló adatok alapján az álló jég évi időtartamai és a megfelelő évi negatív léghőmérséklet-összegek között a ígaa = d/„<_> + e, [d], (2) összefüggést kaptuk. A d és e értékeit, továbbá a kapcsolat szorosságát jellemző r korrelációs tényezőt a II. táblázatban tüntettük fel. A Duna budapesti szakaszára vonatkozóan a léghőmérsékleti adatok csak 1871-től álltak rendelkezésünkre, ezért vizsgálatunk elsősorban a IV-VI. részidőszakokra vonatkozik. Érdemes viszont megjegyezni, hogy a budapesti IV. részidőszak évi negatív léghőmérséklet összege ? a (_) = 235 (II. táblázat) megegyzik az /. táblázat hasonló részidőszakának = 232 értékével. Ez az egyezés bizonyos fenntartások mellett megengedi, hogy az évi negatív léghőmérséklet összegeket a hiányzó II., ill. III. részidőszakra extrapoláljuk. A jégképződés szempontjából fontos évi negatív léghőmérséklet-adatok sorában (II. táblázat) a IV. részidőszakot követően jelentős mértékű (37%-os) csökkenés tapasztalható, teljesen egyezően az I. táblázat azonos adatsorával. A léghőmérséklet-változás és annak jégjárásra gyakorolt hatásának elemzéséhez szükséges az évi pozitív léghőmérséklet-összegek (; a( + )) változásának az elemzése is. A II. táblázatban feltüntettük a IV-VI. részidőszakokra vonatkozó évi pozitív léghőmérséklet összegeket, amely mintegy 17%-os csökkenést mutat, ami viszont részben ellensúlyozza az évi negatív léghőmérséklet összegek jelentős csökkenését. A jégjárási jellemzők (álló jég átlagos időtartama, jeges napok száma, állójeges évek és az összes évek számának aránya) idősorát vizsgálva kitűnik az, hogy a múlt század eleje óta fokozatosan csökken az álló jég időtartamának (r g a, t^J II—VI. részidőszakokra vonatkoztatott átlaga és a jégbeállás átlagos gyakorisága (n*/n). Ezek a csökkenő tendenciák a jégképző éghajlati tényezők változatlansága esetén (a II—IV., ill. az V-VI. jelű részidőszakokon belül) is jelentkeznek. Az állandósult jégképző tényezővel jellemezhető II—IV. részidőszakon belül az álló jég időtartamának évi átlaga (f ga a) 23,6 napról 16,7 napra (71%-ra) csökkent. Ebből arra lehet következtetni, hogy a múlt században végrehajtott folyamszabályozások eredő hatásaként szignifikánsan megváltozott a Duna budapesti szakaszán az álló jég képződés feltételrendszere. Ezen a folyamszakaszon a múlt században elsősorban azok az antropogén hatások érvényesültek, amelyek az álló jég időtartamának sokévi átlagát és a jégbeállás gyakoriságát számottevően (68%-ról 52%-ra) csökkentették. Ez a tendencia a XX. században (V. és VI. részidőszakban) tovább folytatódott. Az V. és a VI. részidőszakban a jégjárás éghajlati hatótényezői alacsonyabb szintű állandósult állapotba jutottak. Az álló jég részidőszakra vonatkoztatott átlaga 9,2 napról 7,3 napra (79%), a jébeállás gyakorisága 39%-ról 23%-ra csökkent. Az antropogén hatások tehát a Duna budapesti szakaszán szignifikánsan módosították az álló jég kialakulásának gyakoriságát, vagyis a jégbeállás kezdeti feltételeit. A múlt században végrehajtott dunai folyószabályozás a jégjárást kedvezően változtatta meg. Az álló jég észlelési adatok és a hozzátartozó léghőmérsékleti adatok együttes vizsgálata alapján megállapítható, hogy egyes években olyan jégbeállási feltételek alakulnak ki, hogy a folyószabályozás kedvező hatása ellenére összefüggő, álló jégtakaró alakul ki. Az álló jég időtartamát azonban a folyószabályozás nem módosítja (II. táblázat ).
