Vízügyi Közlemények, 1984 (66. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

658 Rákóczi László zetvédelmi oktatás bevezetését. 1980 óta 10 országból külföldi hallgatókat is fogadnak főleg továbbképzésre, doktorátusi fokozatért. A Nanjingi Hidrológiai Kutatóintézet, valamint az IHP Kínai Nemzeti Bizottsága is az egyetem falai között kapott helyet. A hidraulikai laboratórium és a szabadtéri kísérleti terület itt is számos gyakorlati célú kutatásnak ad helyet (kikötők, árapályos folyótorkolatok, öntözőművek, szivárgás) a hallgatók oktatását szolgáló berendezéseken kívül. Az egyetem területe igen szép, fásított, parkosított, úszómedencével és különböző sportlétesítményekkel jól ellátott. 3. Néhány vízügyi létesítmény A Jangce folyó hídja (1. ábra) Nanjing határában felépülése óta a kínai nemzeti büszkeség egyik alapja. Külön kirándulás keretében látogattuk meg az 1950-58 között épült hatalmas létesítményt, amely a háború utáni és már a szocializmus útjára lépett Kína legnagyobb önálló műszaki alkotása volt. 3000 munkás építette a kétszintes hidat, amely a feljárókkal együtt 6,3 km hosszú és az itt 1,5 km széles és 30 m mély folyót 9 mederpillérrel íveli át. Az alsó pályán a vasút, a felsőn a közút kapott helyet. Azelőtt kompokkal bonyolították itt le a vasúti forgalmat és 2 órába is telt egy átkelés. Most a napi 180 vasúti szerelvény 2-3 perc alatt keresztezi a folyót. A közúton az autóbusz­és teherautó-forgalom erős. 1. ábra. A Jangce folyó nagy hídja Nanjingnál

Next

/
Thumbnails
Contents