Vízügyi Közlemények, 1984 (66. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

656 Rákóczi László arányú feíiszapolódástól. Az ehhez szükséges öblítő vízhozam rendszerint rendelkezé­sükre áll. Folyómodellek és helyszíni mérések folyókon. W. R. White (Nagy-Britannia) össze­foglalója részletesen foglalkozott a szilárd és mozgómedrű hidraulikus kisminták lehető­ségeivel és korlátaival és az egyik dolgozat kapcsán leszögezte álláspontját: a jövő a numerikus és hidraulikus modellezés együttes, egymást kiegészítő alkalmazásáé. Ez a megállapítás és az azt alátámasztó meggyőző érvek hazai viszonylatban is megszívlelen­dők. A numerikus modell feladata, hogy átfogóan írja le egy folyószakasz áramlási folyamatait és határfeltételeket szolgáltasson a részletek fizikai modellezéséhez. A kínai dolgozatok ebben a csoportban a fizikai modellek megengedhető torzításá­val foglalkoztak, határértéket adva a hidraulikai sugár és a sebességek torzítására, továbbá a lebegtetett és görgetett hordalék mintavételi és elemzési kérdéseit taglalták. Utóbbiakból áttekintést kaphattunk az olyan folyóóriásokon, mint a Jangce végzendő helyszíni mérések nehézségeiről. Hazai szempontból is tanulságosak a fotoelektromos töménységmérő és a különböző görgetett hordalék mintavevő típusok laboratóriumi hitelesítésénél szerzett tapasztalataik. 2. A vízügyi kutatás és oktatás A szimpozion során két félnapos szakmai látogatást rendeztek, az egyiket a Nanjin­gi Hidraulikai Kutatóintézetbe, a másikat a Kelet-kínai Vízügyi Műszaki Egyetemre. Mindkét intézmény a Vízkészlet- és Elektromos Energiaügyi Minisztériumhoz tartozik és igazgatója, illetve elnöke ugyanaz a személy: Yen Kai professzor. A minisztériumhoz tartozik a kínai vízügyek zöme (az OVH-hoz hasonló központi főhatóság nincsen), a vízellátás-csatornázás-szennyvíztisztítás kivételével, amely a Falu- és Városfejlesztési és Környezetvédelmi Minisztériumhoz, továbbá a hajózás kivételével, amely a Közlekedési Minisztériumhoz tartozik. A minisztérium a tartományi kormányok vízügyi főosztályain át irányítja a vízügye­ket, de az 5 legnagyobb folyónak külön folyami bizottsága van, amelyek egyéb tartomá­nyi vízügyekkel nem foglalkoznak és közvetlenül felelősek a minisztériumnak. A Nanjingi Hidraulikai Kutatóintézetet 1935-ben alapították és ismételt átszervezé­sek után mai nevét és szervezetét 1957-ben nyerte el. Szervezeti felépítése: Vízépítési főosztály Folyami és kikötő főosztály Mérnöki geotechnikai főosztály Építőanyag- és szerkezetvizsgáló főosztály Műszaki információs központ Számítógép Központ Műszerfejlesztési üzem Adminisztratív osztály A teljes létszám 1982-ben 829 volt, ebből 463 műszaki képzettségű, az alábbi megoszlásban: 33 főmérnök, 232 mérnök, 198 üzemmérnök és technikus. Az Intézet 0,1 km 2 területen fekszik, az épületek teljes alapterülete 55 000 m 2, amiből 30 000 m 2 laboratórium. Most fejlesztenek ki egy 0,3 km 2-es szabadtéri kisminta­kísérleti területet a város peremén. Eddig az Intézet teljes egészében a Vízkészletügyi Minisztériumtól kapta az évi üzemeltetéséhez szükséges pénzösszeget, bár más minisztériumok számára is végeztek

Next

/
Thumbnails
Contents