Vízügyi Közlemények, 1984 (66. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

468 Magyar Pál gát és a hozzá kapcsolódó alvízi szakasz. A szabályozási célkitűzés lehet egy adott állandó, vagy változó (de tervezett) vízhozam biztosítása, amelyre az aktuálisan érkező inputokat transzformálni kell. Ezt az alapsémát a gyakorlat két irányban is bővítheti: nem egy, hanem több tározó áll rendelkezésünkre, illetve a szabályozott szakaszt vízkivételek és vízbevezetések terhelik, amelyek mint zavarok jelentkeznek. E zavaró hatást irányítási módszerekkel úgy lehet kiküszöbölni, hogy nemcsak a szakasz végén (a torkolati szelvényben) érzékelt kimenetekről vesszük le a szabályozáshoz szükséges jelet, hanem a nagyobb vízkivételekről is. A vízkivételek változásának ismeretében hamarabb lehet a szakaszba táplált bemenettel idomulni a megváltozott folyamathoz, mint a kimenet alapján, nyilván későbbi beavatkozással. A vízkivételekre telepített érzékelők és a hozzájuk tartozó irányítási rendszer vezérlési láncot alkotnak és párhuzamosan fejtik ki hatásukat a korábban tárgyalt negatív visszacsatolású szabályzó körrel. Ennek a kombinált irányításnak az az előnye, hogy kisebb ingadozással tudja tartani a kibocsátás előírt értékét. Még tovább javítható a szabályozás finomsága, ha a vezérlésbe a vízkivételek működésére vonatkozó előrejelzéseket is bevesszük. Ezzel a rendszer anticipatív vezérlésűvé válik. A szabályozási elemek számával növekedik az irányítás lehetősége, de egyúttal bonyolultabbá válik maga a rendszer. Ezen a szabályozáselmélet két módon tud segíteni: - az egyszerűbb eljárás az, amikor a szabályozásokat fontossági sorrendbe csoportosítjuk és az egyes, egyszerűbb szabályozási körök között hierarchikus rendet teremtünk. A magasabb rendű szabályozási körbe tartozó szabályzó rendszer lényegében megadja az alacsonyabb rangúnak azt, hogy milyen alapjelre végezze a finomabb beszabályozást; - a másik eljárás az, hogy a vizek mozgását számítógép segítségével szimuláljuk és közvetlenül a számított optimumra - vagy ennek közelítő értékére - állítjuk be az egész rendszert. A számítógép ilyen esetben az ítéletalkotó (döntéshozó) funkciót is ellátja. A vízátvezetések képezik a lefolyás mennyiségi szabályozásának másik gyakori esetét. Ennek szabályozáselméleti lényegét tekintve a különbség a tározással szemben csak az, hogy a vízpótlás technikai kivitelezése más. Az átvezetés azonban csupán vízhiányok ellenintézkedéseként jöhet számításba. Vízfelesleg esetén nem jelent alternatívát. A vízminőség szabályozását is a lefolyás-szabályozás témakörébe vonhatjuk azzal az indoklással, hogy a lefolyásban részt vevő víz minden jellemzőjére gyakorolt beavatkozás - vízminőségi jellemzőket is beleértve - a lefolyás irányítását jelenti. A vízminőség-szabályozás esetében a szabályozott szakasz kimeneténél kell a vízminőségi jellemzők megkívánt értékét biztosítani. A szabályozott szakaszba bocsátott használt vizeket a rendszer bemeneteként tekintjük a felülről kapcsolódó folyószakaszról származó szennyezési alapterheléssel együtt. A rendszer inputjai a szabályozott szakaszban lezajló kémiai, biológiai és fizikai folyamatok során a kimenetben jelentkező minőségi mutatókat hozzák létre. A szennyvíz-bevezetők a szabályozási rendszerhez kapcsolódva önálló alrendszert alkotnak saját szabályozási rendszerrel. Az eddig elmondottak alapján belátható, hogy a lefolyás-szabályozás már a lefolyási rendszer elemeinek nagy száma miatt is meglehetősen bonyolult irányítási rendszert alkot. A bonyolultságot csak növeli a lefolyásban lévő víz meghatározó jellemzőinek széles köre. A lefolyás-szabályozásnak a folyamatszabályozás elméletével történő megragadása és a gyakorlati feladatok rendszerelméleti alapon történő megoldása nagyban elősegíti a vízgazdálkodás operatív és tervező funkcióinak gyors és pontos ellátását.