Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

1. füzet - Dóka Klára: A vízügyi szakigazgatás fejlődése. II. rész

Vízügyi Közlemények. LXV. évfolyam '^3. 1. füzet A VÍZÜGYI SZAKIGAZGATÁS FEJLŐDÉSE II. rész (1867—1948) DR. DÓKA KLÁRA

1 A kiegyezés után Magyarország történetében új korszak kezdődött. A politikai viszonyok rendeződése kedvezett az ország gazdasági-társadalmi fejlődésének, amit a népesség növekedése, a kapitalista ipar kialakulása, a mezőgazdasági termelés intenzívebbé válása is mutat. A gazdasági prosperitás meggyorsította és szervezettebbé tette a megkezdett folyószabályozások és egyéb vízimunkálatok végrehajtását is. A hivatalba lépő kormány első intézkedései közé az államszervezet kiépítése tartozott. A korábbi évtizedek bonyolult, többször átalakított kormányzati rendszerét egyszerűbb, a polgári viszonyoknak megfelelő igazgatási szervezet váltotta fel. Az egyes szakfeladatok felsőszintű irányítására minisztériumokat szerveztek, és ennek keretében az összes építési ügyeket a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium hatáskörébe utalták. 1. Vízügyek a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumban A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium 1867. március 11. és 1889. június 15. között a vízügyek felsőszintű irányitója is volt. Átvette az Építési Igazgatóság teljes feladatkörét, valamint a helytartótanács műszaki feladatainak egy részét. Mindez az ügyek egyszerűsítését jelentette, hiszen a műszaki irányító szerv egyúttal főhatóság is volt. A vízügyi irányítás a minisztérium egyik szakosztályának feladata volt, amely azonos jogkört kapott az építészeti, útépítési stb. ügyeket vezető szakosztályokkal. A vízügyi szakosztály — a jogszabályokban meghatározott teendőinek ellátása során — változatos tevékenységet fejtett ki. Foglalkozott a Dunán, Tiszán és mellékfolyóikon az állam vagy a társulatok által végrehajtott mederszabályozásokkal, töltésépítésekkel, felügyeletet gyakorolt a társulatok felett. Engedélyezte a nagyobb vízimalmokat, intézte a területi hivatalok személyi és dologi ügyeit, 1885-ig véleményt adott öntözési, vízhasznosítási kérdésekben. Ellenőrizte a hajózási társulatok tevékenységét, árszabásaik betartását. E szakosztály feladata volt a vízrajzi teendők ellátása, a vízmérce állomások szervezése, vízállásadatok gyűjtése, feldolgozása, csapadékmérés (Kardos 1958). A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium első vízügyi személyzete a hosszabb gyakorlattal rendelkező, az előző korszak vízépítési munkáiban jelentős szerepet játszó mérnökökből került ki. Mellettük az elvi és adminisztratív ügyeket jogászok és egyéb képesítéssel rendelkező személyek látták el. A szakosztály vezetője 1879-ig Herrich Károly volt, aki a Tiszánál elért sikerei nyomán került a minisztériumba. Munkatársai korábban a vízépítés különféle területein dolgoztak. Micskey Imre például társulati mérnök volt, Kléh Kálmán az 1 Dr. Dóka Klára oki. levéltáros, a történelemtudományok kandidátusa, a Fővárosi Levéltár (Budapest) tudományos főmunkatársa.