Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

420 Horváth /. és Kiss E. T. Ezt a megállapítást támasztják alá az I. táblázatban közöltek is. A táblázatban összefoglaltuk - Weinmann (1967) csoportosításából kiindulva - a csapadékvíz csatornák méretezésének fontosabb módszereit. Ismeretes, hogy egyesített rendszerű, valamint különálló csapadékvíz levezető csatornahálózatok fő méretezési alapadata az adott szelvényre vonatkozó mértékadó csapadékvízhozam. Számítására az 1880-ban közreadott Bürkli-Ziegler-féle módszertől kezdődően napjainkig - számos méretezési eljárást dolgoztak ki különböző feltételek figyelembevételével. A hivatkozott táblázat az említett módszerek csoportosítását szemlélteti. A címbeli számítási eljárás alapját a racionális méretezési módszer és az összegző vonalak meghatározásán alapuló eljárások képezik. Ezek egyfajta célszerű kombinációjával lehetségessé válik a számítási eljárás továbbfejlesztése, amivel összefüggésben külföldi és hazai vonatkozásban egyaránt folytak vizsgálatok. A külföldi kutatások közül hivatkozunk Frühling és Hauff. Vicari, valamint Kehr munkáira (Horváth 1975), amelyeknek közös jellemzője az ún. vízhozamösszegzésen alapuló számítás. Utóbbiakból kiindulva folytak vizsgálatok a 60-as évektől kezdődően a MÉLYÉPTERV keretében (Zsitvay-Mokos 1964). Zsitvai ( 1968) vetette fel egyebek között a vizhozamösszegző görbe analógiájára a: ún. „területösszegzö görbe" meghatározását, ami lényegében alapját képezi az ismertetésre kerülő számítási eljárásnak. 2. Méretezés a területösszegző görbe alapján A csatornaszakaszok árhullámainak pontos meghatározása a méretezés alapvető feladata, mivel utólagosan új tehermentesítő rendszer létesítése költséges, másrészről pedig többlet terhelést a közműrendszer nem bír el. A vonatkozó hazai műszaki előírások és ennek megfelelően a nálunk követett gyakorlat is a racionális méretezési eljáráson alapul, amelynek lényege a következő: Feltételezzük, hogy a csatornában permanens, állandó vízmozgás van, illetve, hogy a vízgyűjtőterület közelítően téglalap alakú. A racionális méretezési módszer lényeges megállapítása szerint a csatornahálózat bármely szakaszának terhelését az a mértékadó csapadék szolgáltatja, amelynek időtartama megegyezik az adott csatornaszakasz vizsgált szelvényéig történő lefolyás idejével. A felsorolt feltételekkel összefüggésben gyakorlati megfontolások alapján a következő megállapítások tehetők: - a vízgyűjtőterületek csak nagyon ritkán tekinthetők szabályosaknak; - egy vízgyűjtőterületen belül a részterületek lejtési és lefolyási viszonyok tekintetében jelentősen különbözhetnek egymástól, s ezért a „csapadék időtartam egyenlő a lefolyási idővel"-szabály nem érvényesíthető. A csatornahálózatban a feltevések szerint tehát nem az a csapadék szolgáltatja a legnagyobb terhelést, amelynek időtartama egyenlő a csatornahálózaton a vizsgált szelvényig történő lefolyás idejével, hanem az ennél rövidebb ideig tartó, nagyobb intenzitású eső. 2.1. A mértékadó vízgyűjtőterület Tekintsük az 1. ábrán megadott szabálytalan alakú vízgyűjtőterületeket, amelyek alapján teljes vízgyűjtő területéből a területelhagyás lényege nyomon követhető. Az l.a. ábra szerint a 3. pontnál levő szelvény vizsgálata esetén nem az 1-3 távolság megtételéhez