Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

3. füzet - Vágás István-Simándy Béla: Az árvízi előrejelzés fejlesztésének Szegeden kialakított módszerei és eredményei

366 Vágás I. és Simády В. időszakokban annyi sajátosságosan csak a mi területünket jellemző vízügyi probléma akadt - pl. a Tisza-szabályozás, a kiterjedt országrészeket érintő árvízvédekezés, a síkvidéki vízrendezés, vagy a komplex vízgazdálkodás -, hogy ezeket csak az adottságainknak megfelelő műszaki eszközökkel lehetett megoldani, s ezek a kérdések egyéni sajátosságaira támaszkodó, gyakran különleges elméleti megalapozást szinte kikényszerí tették. Azt is megállapíthatjuk, hogy a közelmúlt évtizedek számos fontos vízügyi kutatási eredménye nem volt része a kutatási tervekbe felvett hivatalos témáknak. Ismert példája ennek, hogy a matematikai statisztika vízügyi kutatásokra adaptált modern módszere (Csoma-Szigyártó 1975) a hivatalos kutatási témákon kívül terjedt el. A hivatalos elismerést utólag szerezte meg, amikor már kellőképpen átment a szakmai köztudatba. Az MSZMP Központi Bizottságának 1969-ben kiadott tudománypolitikai irányelvei már bátorították és legális keretekkel látták el a „terven kívül" kezdeményezett tudományos munkákat s minden tudományos szemléletmódnak, vagy irányzatnak szabad fejlődési lehetőségeket biztosítottak. Az előrejelzés kérdésében is az a véleményünk, hogy a már konvencionálissá vált tudományos irányzatokat fel kell frissíteni a hidrológiai események tényeit tanulmányozó és hasznosító, a gyakorlati árvízvédekezési igényeket kiszolgáló tudományos irányzatokkal. Konkrétan: az előrejelzések fejlesztése a hidrológiai alapadatok összegyűjtésének és értékelésének munkájától függ, s csak másodsorban a módszertani kérdések tisztázásától. A Tiszát illetően más és más eljárások szükségesek a Felső-Tisza, a Közép-Tisza és az Alsó-Tisza vízmércéin végrehajtandó előrejelzésekhez. A vásárosnaményi és a záhonyi szelvényekre kidolgozandó előrejelzésekhez valószínűleg alkalmasak lesznek akár mércekapcsolati összefüggések, akár árhullámképáthelyezés elvén alapuló módszerek [pl. a Bálint (1982) által ajánlott zsiliplánc-modell). Itt sem szükségtelen azonban a főképp külföldi eredetű vízállási adatok összegyűjtése, a vízmérce kezdőpontok bizonytalanságaiból származó hibák kiküszöbölése. Dombrádtól lefelé már lényeges a Bodrog árhullám-késleltető hatása is. Amióta a Bodrogon mesterséges vízeresztésekkel akár az LNV értékeit is befolyásolni lehetett, valószínűleg megváltozott a Bodrog visszahatása a Tokaj fölött megérkező tiszai árhullámok levonulásának sebességére is. Itt tehát a kölcsönös duzzasztások természetes folyamatának vízszínvonalai a lényegesek: végre kell hajtani a Tisza és Bodrog feljegyzett vízállásainak és számított vízhozamainak a duzzasztások és süllyesztések hatásától való mentesítését és az átszámított értékekkel kell revízió alá venni a szóban forgó folyók vízjárástörténetét. A Közép-Tiszán nagyon sok lényeges tisztázni való van. A nyárigátak különböző időszakokban eltérő hatásai megkívánják, hogy az általuk kifejthető duzzasztások értékét részletesen is meghatározzuk, s a vízjárástörténet adatai alapján részletesebb adatokat szerezzünk arról, hogy a Maros, vagy akár a Duna duzzasztó és duzzasztást fokozó hatása, valamint e két említett folyó süllyesztő és süllyesztést fokozó hatása mikor, meddig érvényesülhetett, s mi határozza meg a Közép-Tiszán azt, hogy a felülről jövő árhullámok és az itteni árhullámok mértékadó paraméterei közt mikor épülhet fel az oksági lánc, és mikor nem épülhet fel az. A Körös felső szakaszára is valószínűleg alkalmasak a mércekapcsolati összefüggések akkor, ha a tiszai visszaduzzasztás nem mértékadó. A legrégebben ismert Körös probléma még nincs teljesen megoldva, csak a Hármas-Körös duzzasztásoktól és süllyesztésektől mentes idősorai állnak rendelkezésre.