Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

3. füzet - Vágás István-Simándy Béla: Az árvízi előrejelzés fejlesztésének Szegeden kialakított módszerei és eredményei

Az árvízi előrejelzés Szegeden 359 sok megállapítására, hiszen a reggel 7 órai leolvasások adatai ehhez megfelelőek. Minthogy 1968 óta a vízrajzi évkönyvek napi átlagokat közölnek, ez a tény nehézségeket jelent a duzzasztások és süllyesztések hatásának megállapításában, de az adatok hozzáférhetők. Nyilvánvaló, hogy ha még el is fogadhatnánk a felső vízmércék jellemző adatainak hatóokként való megjelenését és meghatározó voltát a Tisza vízrendszerében, akkor is csak a duzzasztások és süllyesztések hatásától mentesitett vízállásokat vagy vízhozamokat lehetne a mércekapcsolati egyenletek meghatározásánál is, alkalmazásánál is szerepeltetni. Nemcsak a Tisza árvíztörténetének tanulmányozása lényeges tehát az előrejelzés feladatának megoldásához, hanem arra is ügyelnünk kell. hogy az árvíztörténet zavaró tényezőktől mentes, összemérhető adatokat értékelhessen. A vízszínduzzasztások és -sülylyesztések meghatározó szerepéről a szegedi kutatások nyilvánosságra hozataláig a szakirodalom nem tudott. A következőkből láthatjuk viszont azt is, hogy ez a meghatározó szerep nemcsak a történeti adatok összemérhetőségét és statisztikáink módosítását jelenti, hanem az árhullámok levonulásának is elsődleges, sőt mindennél fontosabb meghatározója. A vízszínduzzasztás és -süllyesztés: a vízfolyás mentén alulról-felfelé terjedő hatás. E tekintetben is eltér az árhullám levonulás felülről-lefelé vízhozamtöbbleteket szállító folyamatától, de még egy másik sajátosságban is. A magányos árhullám tetőzésének levonulási sebessége „viszonylag lassú", átlagos tiszai körülmények között leginkább 35 km/d körül ingadozik, ami más mértékegységben kifejezve kb. 1,5 km/h, vagy kereken 0,4 m/s. Most ne foglalkozzunk azzal, hogy voltak már az átlagosnál 20-30%-kal lassabb, vagy gyorsabb levonulási sebességű árhullámok is. Annyit kell tudnunk, hogy a duzzasztási vagy süllyesztési hatások alulról-felfelé való terjedésének sebessége a Tiszán nagyjából 30-50 km/h, vagy még ennél is több, így szinte azt mondhatjuk, hogy az érintett folyószakaszokon gyakorlatilag azonnali a mellékfolyókon, vagy a befogadóban történtek hatásának érvényesülése. Annál is inkább állíthatjuk ezt, mert maga az alaphatás - a mellékfolyók torkolati vízszínemelkedése, vagy az egyesült folyószakasz kezdetének vízszínemelkedése, vagy süllyedése „viszonylag" szintén „lassú". Akik ezt az árvízvédekezés mellett élték át, azok számára el nem felejthető az a rohamos tiszai visszaduzzasztás, amit 1970. május 19. és 21. között a Maros Tiszába zúduló óriásárhulláma okozott Szeged felett, jóformán Szolnokig érezhetően. A Szeged, sőt Csongrád feletti mércék, így a körösi árvízi mércék is (az utóbbiak 2-4 óra késleltetéssel) átvették a Maros torkolatában történteket, és ha nem a gyors visszaduzzasztásra gondoltunk volna, megmagyarázhatatlan lett volna az, hogy miért kezd a csongrádi vízmércén a víz intenzíven áradni akkor, amikor a Tisza fő árhullámának tetőzése még csak valahol Tokaj táján járt. 3. A természetes vízszínduzzasztások és -süllyesztések árhullám-meghatározó szerepe a Tisza vízrendszerében Induljon el egy magányos árhullám valamilyen, minden mellékvízfolyástól elzárt ideális folyómederben. Tegyük fel azt is, hogy ez az árhullám ideálisan követi az állapotuktól független átfolyásos rendszerekre előírt árhullámkép-áthelyeződési szabályosságokat: vízhozam-idő görbéjének hajlása szelvényről szelvényre lankásodik, tetőző vízhozama pedig fokozatosan csökken. A vízállás szintén ideálisan a vízhozam változásával meghatározott és merev függvénykapcsolat szerint változik. A tetőzés ebben a formációban egyenletes sebességgel haladhat lefelé. Ha a vízfolyás sebességére érvényesnek tekintjük a Chézy-féle feltételeket - ami szerint ezt a sebességet a mederérdesség, az esés és a hidraulikus sugár szabja meg úgy talán az a látszat is keletkezhet a szemlélő-