Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)
1. füzet - Szilágyi Ferenc: A KLOROFILL MÉRÉS MÓDSZEREINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA
A klorofill mérés módszereinek összehasonlítása 95 A II. táblázat eredményei alapján megállapítható, hogy a két módszerrel mért a-klorofill adatok közötti eltérés kisebb, mint az üledékmintáknál, ami a fitoplankton kisebb feopigment tartalmából adódik. Jóllehet a kétféle módszerrel mért a-klorofill érték között számos alkalommal nem volt jellemző különbség, sok esetben viszont a savazásos módszerrel sokkal kevesebb a-klorofillt mértünk. A (A'a— X®)/A| és a Feo s/Kl közötti lineáris regressziót a fitoplankton pigment adatokra is megvizsgáltuk. Az eredeti függély menti adatokat, és nem a függély menti átlagokat vettük figyelembe. Az egyenes egyenlete a következő (II = 0,998; az adatpárok száma = 120): ^=-0,20 + 0,46^, amiből A'a = 0.80A® +0,46 FeO\ A (10) egyenlet jellemzően nem különbözik a (6) és a (8) egyenlettől. E három egyenletnek a különböző típusú minták ellenére is nagyfokú hasonlósága a két módszer lényegi összefüggésére utal. Bár a kétféle módszerrel mért a-klorofill értékek sokkal kevésbé térnek el egymástól a fitoplankton mintáknál az üledékmintákkal összehasonlítva, balatoni minták esetében mégis célszerűbbnek tűnik a savazásos módszer alkalmazása, mert: 1. Esetenként a Balaton-víznek nagy lehet a feopigment tartalma. 2. A savazásos módszerrel mért a-klorofill és a-feofitin adatokból a jó közelítéssel becsülhető a (10) egyenlet segítségével. Mivel a két módszer csak a pigmentoldat kezelésében és fotometrálásában tér el egymástól, nem tudhatjuk, hogy a pigmentkioldás művelete során az a-klorofill milyen mértékben bomlik. A savazásos módszer lényegéből következően ennél a módszernél a pigmentkioldás szakszerűtlen végrehajtása sokkal nagyobb hibát okozhat, mint a kéthullámhossz módszernél. A gondos pigmentkioldással az aklorofill bomlása elkerülhető. A savazásos módszer alkalmasnak látszik az a-klorofill mennyiségének meghatározására. További előnye, hogy a feopigmentek mennyisége az algatársulás állapotáról is tájékoztathat, tehát az a-feofitin mennyiségének mérésével új vízminőségi jellemzőt nyerünk. Az eredményeink alapján az új módszert a vízügyi gyakorlatban kipróbálásra javasoljuk. A II. táblázat adatainak és a 3. ábra alapján elemezzük a fitoplankton pigment analízisek eredményeit. Az adatokból világosan kitűnik a Balaton sekélytavi jellegéből adódó egyik legfontosabb tulajdonsága, amit a mintavételezés megtervezésénél nem hagyhatunk figyelmen kívül; a tó egy adott területén a vízminőség akár egyik napról a másikra nagy mértékben változhat. E változás két fő oka a szél keltette felkeveredés, és az eltérő vízminőségű területek közötti vízcsere. A K\ és a X® értékek többsége a 20 — 50 mg-m _ 3-es tartományba esik. A nagyon kiugró IX. 05-i Xíj értékek oka vízvirágzás volt, amit egy erős felkeveredés előzött meg. A megjelölt napon a felszínközeli mintában 195,1 mg-m3-es K\, és 192,1 mg.m~ 3-es K\ értéket mértünk. IX. 6-ra az a-klorofill értéke a szokásos értékre csökkent. Az a-feofitin mennyisége a vizsgált időszakban 10—70 mg-rcf 3 között változott. Az egyik kiugró értéket éppen a vízvirágzást követő harmadik napon (9) (10)
