Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)
1. füzet - Szilágyi Ferenc: A KLOROFILL MÉRÉS MÓDSZEREINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA
Vízügyi Közlemények, LXIV. évfolyam 1982. 1. füzet A KLOROFILL MÉRÉS MÓDSZEREINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA SZILÁGYI FERENC 1 Az algabiomassza változásának leírására szolgáló modellek csak akkor működhetnek kielégítően, ha e modelleket nagyszámú és megfelelő pontosságú mérések alapján építik fel és ellenőrzik. Az algológiai vizsgálatok nagyon munka- és időigényesek, továbbá az összalgaszámon alapuló algabiomassza becslés meglehetősen pontatlan, ezért ez a módszer a modellezés követelményeit nem elégíti ki. Nagy mennyiségű adatot nyerhetünk viszont az algákban található fotoszintetikus pigmentek mennyiségének mérésével. A világon sokféle klorofill meghatározási módszert használnak. A különböző módszerekkel, ugyanabban a mintában, mért klorofill értékek jelentős mértékben eltérhetnek egymástól. Ezek az eltérések megnehezíthetik az adatok összehasonlítását. Tekintve, hogy jelenleg a klorofill koncentráció az egyetlen olyan könnyen mérhető vízminőségi jellemző, ami a vízben élő algatömeg nagyságára utal, szükséges a különféle klorofill meghatározási módszerek egységesítése és/vagy összehasonlítása. A probléma fontosságát bizonyítja, hogy 1978-ban Plönben módszertani munkaértekezletre került sor. Az értekezleten megvitatták a klorofill meghatározás egységesítésének lehetőségeit és összehasonlították a gyakrabban használt módszereket (Rai 1980). Hazánkban is a felszíni vizek algaflórájának mennyiségi jellemzésére rutinszerű vizsgálatokban főleg az a-klorofill koncentrációjának meghatározása terjedt el annak ellenére, hogy az a-klorofill alapján az algabiomassza becslése éppoly pontatlan, mint az összalgaszámon alapuló biomasszabecslés. Az algasejtek klorofilltartalma ugyanis állapotuktól függően változhat. A klorofill-meghatározás pontosságának növelése érdekében szükséges volt a Magyarországon szinte kizárólagosan alkalmazott, a bomlástermékek jelenlétét elhanyagoló kéthullámhossz módszer (Felföldi/ 1974), és a bomlástermékeket figyelembe vevő savazásos módszer (Tett— Kelly— Hornberger 1975) összehasonlítása. Az a-klorofill meghatározása céljából gyűjtött mintákban klorofill bomlástermékek is jelentős mennyiségben előfordulhatnak (Yentsch —Menzel 1963, Lorenzen 1965, Yentsch 1965). Üledék, élőbevonat, pusztuló fiLoplankton aklorofill tartalmának meghatározásakor hibát követhetünk el, ha a klorofill bomlástermékek jelenlétét nem vesszük figyelembe. Sekély tavak, folyók vizébe a felkeveredéstől is függő mennyiségű klorofill bomlástermék kerülhet, ami az a-klorofill meghatározását zavarhatja. E bomlástermékek némelyike igen állandó vegyület (Ishiwatari 1975). Az a-klorofill bomlástermékei fényt nyelnek el a spektrum vörös tartományában, így azon a hullámhosszon is, ahol az a-klorofill fényelnyelését mérjük. A bomlástermékek fényelnyelése így az a-klorofill fényelnyeléséhez hozzáadódik.Vala1 S-ilAqijl Ferenc oki. biológus, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont (VITUKI, Budapest) Vízminőség-védelmi Intézetének tudományos segédmunkatársa.
