Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)
1. füzet - Szilágyi Ferenc: A KLOROFILL MÉRÉS MÓDSZEREINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA
86 Szilágyi Ferenc milyen módon tehát le kell választanunk az a-klorofill mérési hullámhosszán mért fényelnyelésről a degradációs termékek okozta fényelnyelést, A bomlástermékek spektrofotometrikusan nem különböztethetők meg az aktív klorofilltól ( RichardsThompson 1952, Parsons—Strickland 1963, Lorenzen 1967). Az a-klorofill természetes módon így bomlik le (Yentsch 1967): 1. a-klorofill fito1 län c > a-klorofillid a-feoforbid, 2. a-klorofill a-feofitin ~ fit 0' lán c > a-feoforbid A magnézium sav hatására válik le a porfirin gyűrűről (Shaman— Lorenzen 1975). Willstätter— Stoll (1928), továbbá BarretJeffrey (1964, 1971) megállapította, hogy a fitol lánc leválása az a-klorofilláz enzim hatásának következménye. Moreth— Yentsch (1970) szerint ebben a reakcióban a fény hiánya is szerepet játszik. 1. Az ismertebb klorofill meghatározó módszerek 1.1. Pigmentkioldási módszer Minden spektrofotometrián alapuló klorofill-meghatározás első lépése a pigmentek kivonása az algákból valamilyen szerves oldószerrel. Legelterjedtebben alkalmazott oldószer a 90%-os vizes aceton (Richards —Thompson 1952, Parsons — Strickland 1963, Lorenzen 1967). Ennek az oldószernek előnye, hogy a különböző pigmentek spektrális tulajdonságait (specifikus abszorpciós koefficienseket, spektrumok maximum helyeit, viselkedést savazás hatására) ebben az oldószerben ismerjük a legjobban. Hátránya, hogy a pigmentkioldás művelete körülményes, hatásfoka pedig egyes algacsoportok tekintetében nem kielégítő. Stauffer—Lee— Armstrong (1979) szerint a 90%-os vizes aceton a Microcystis, az Aphanizomenon, az Anabena és az Oscillatoria kékalga genusok esetében nem oldja ki tökéletesen a klorofillt az algasejtekből. Legkisebb (34%-os) kinyerést az Oscillatoriáknál kapott. Az abszolút metanol az acetonnal szemben tökéletes pigmentkioldást biztosít és a kioldás művelete is egyszerűbb. Hátránya az, hogy a pigmentek spektrális tulajdonságait ebben az oldószerben kevésbé ismerjük, ezen kívül metanolban az a-klorofill spektrumának vörös maximuma savazás hatására a savazás erősségétől függően eltolódik a rövidebb hullámhosszak felé (Marker 1972,1977, Riemann 1978). A savazásra bekövetkező maximumhelyváltozás a sav semlegesítésével korrigálható (Tett— Kelly— Hornberger 1977). Mivel a metanolos pigmentkioldás hibái kiküszöbölhetőek, a fotoszintetikus pigmentek kioldására célszerűbb metanolt használni. A szakirodalomban akad példa más oldószerek alkalmazására is. Volk— Bishop (1968) N,N-dimetil-formamidot használt a Cyanidium caldarium bentikus kovaalga klorofilljának kivonására, Shoaf—Lium (1976) dimetil-szulfoxid és aceton 1:1 arányú elegyével zöldalgáknál az acetonhoz képest jobb klorofillkioldást tapasztalt. A pigmentkioldás módszerei adott oldószer esetében többé-kevésbé egységesek. A klorofill-meghatározás menetében a különböző módszereknél a pigmentkivonat fotometrálásában és esetleges kezelésében van különbség. 1.2. Klorofill-meghatározás metanolos pigmentkivonatban kéthullámhossz módszerrel E módszer Magyarországon közismert, pontos leírása megtalálható Felföldy (1974) munkájában, ezért itt csak a módszer lényegét ismertetjük. A pigmentkivonat fényelnyelését mérjük a spektrum látható tartományában, az a- és a
