Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)

3. füzet - Kozmáné Tóth Erzsébet—Nagyné Dávid Aranka—Szabó Gyula: A VELENCEI-TÓ PÁROL-GÁSA

452 К ozmáné lóth £., Nagyné Dávid A. és Szabó Gy. 20 mm körüli érték. Ez utóbbiból pedig arra lehet következtetni, hogy a párolgásszámító módszer megválasztása nincs lényeges hatással a záróhibák véletlen jellegű ingadozására. A szabályos hibavizsgálat (mely arról tájékoztat, hogy a minta milyen mértékben tekinthető nulla várható értékű adatsornak), már lényegesebb megállapításokat tesz lehetővé. Ezek eredményeire támaszkodva kimondható ugyanis, hogy a (9) és a (6, 7) összefüggések eredményei kivételével a többi négy esetében igen kis kockázatot vállalunk akkor, ha elvetjük a nulla várható értékre vonatkozó hipotézist. Vagyis ezek a számítási eljárások már lényeges ellentmondást okoznak a Velencei-tó vízmérlegében. A vizsgálatok alapján így kiválasztott (9) és (6, 7) összefüggések eredményei között további minőségi különbséget tudunk tenni a normális eloszlásra való illeszkedés vizsgálatával. Figyelemre méltó ugyanis, hogy míg a képlet empirikus közepelését és szórását alapul véve mind a két eljárással kapott záróhiba-sor egyformán jól illeszkedik a normális eloszlásra (XI. táblázat 8. oszlop), addig ez a helyzet a (6, 7) eljárás javára lényegesen módosul akkor, ha a várható értéket nullával azonosítjuk (XI. táblázat 9. oszlop). A statisztikai vizsgálatok végkövetkeztetéseként tehát megállapíthatjuk, hogy a Velencei-tó esetében a (6, 7) jelű módszerrel számított havi párolgási adatok okozzák a legkisebb ellentmondást a vízmérleg számításokban. Ezért gyakorlati alkalmazásra - az adott esetben ez a módszer javasolható. Végül nem célszerűtlen talán rámutatni arra, hogy a bemutatott gondolatmenettel lényegében a párolgás számításának a módszerét hozzáigazítottuk a vízmérleg többi tagjának a meghatározási eljárásához. Ezért amennyiben az utóbbiakban lényeges változás áll elő, a bemutatott eljárással a párolgási képletek felülvizsgálatát újból el kell végezni. 3. Összefoglalás A Velencei-tó párolgásának egyszerű eszközökkel történő meghatározása céljából a VITUKI és az OMSz Központi Légkörfizikai Intézete hatéves (1973—78) mérési és kutatási programot hajtott végre. A sugárzási- és hőháztartási vizsgálatok eredményeként megállapították, hogy a tó felszínére évente átlagosan 4415 MJ m ~

2 mennyiségű besugárzás érkezett, melyből a vízfelszínen 2267 MJ"

2 év-.

1, a nádason 2033 MJ2 év-' volt a tényleges energiabevétel. A sugárzási egyenleg döntő többsége — az április—október időszakban mintegy 93%-a — párolgásra fordítódott. A Velencei-tó párolgásának számítására nyolcféle számítási módszert próbáltak ki. Ezek között vannak bonyolultabb méréseket igénylő, az energia-háztartáson alapuló módszerek (4, 9, összefüggések), de többségük használatához egyszerű mérésekkel meghatározható adatokra van szükség (6, 7, 8, 10, 11. összefüggések). A vizsgálatba bevont eljárások eredményeinek (éves átlagértékek) összehasonlításával nem lehet számottevő eltérést megállapítani ( X. táblázat). Azt, hogy a gyakorlati felhasználás szempontjából melyik a legmegfelelőbb módszer, a különböző módszerrel számított havi párolgási értékekkel képzett vízmérleg-záróhibák adatsorán végzett matematikai statisztikai vizsgálatokkal döntötték el. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a számítási módszer megválasztása nem befolyásolja a záróhibák véletlen jellegű ingadozását. A szórás mindegyik esetben közel azonos 20 mm körüli érték. Végeredményben a (6) és (7) összefüggésekből kombinált módszer az, amellyel számított párolgásértékek a legkisebb ellentmondást okozzák a Velencei-tó vízmérlegszámításánál.