Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)
2. füzet - Kisebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
298 Hajós Béla arányú modellt építettek, amelyben a különböző elképzeléseket felülvizsgálták (Felkel 1962). Az 1962—63-ban végzett kísérletek alapján az illetékes szakértők három hajózóútvonal kialakítását javasolták, ahol a főmederben meglevő és az ettől balra létesítendő középső hajózóútnak kellett volna a hegymenetet szolgálni, a kimélyítendő 2. számú bal oldali csatornának pedig a völgymeneti hajózást. A közlekedési útvonalak ilyen értelmű szétválasztása feltétlenül növelte volna a hajózási biztonságot. Időközben azonban a rajnai tolóhajózás a vártnál gyorsabban fejlődött. A négy egységből álló mértékadó tolatmányok hossza 185 m, szélessége 22,80 m, amely egységek próbaútjainál egyértelműen jelentkezett, hogy az ilyen nagyobb egységek a szűk csatornában jobban lesüllyedtek, mint a normál folyószakaszon. Egyidejűleg a hosszú egység számára az éles kanyar miatt a behajózás nagy nehézségeket okozott. A próbautak eredményei alapján módosították a korábbi elképzeléseket, és a modellkísérletek kapcsán megvizsgálták egy 120 m széles, egységes hajózóút létesítésének lehetőségét. A sikeres kísérletek alapján kidolgozott új megoldást a 3. ábra mutatja. A 120 m széles csatornát, amely magában foglalja a korábbi 1. jelű hajózóutat is, 2000 m-es sugárral vezették, a tervezett vízmélység az 1972-ben érvényes kisvízszintre vonatkoztatva minimálisan 2,10 m. 3. ábra. Az egységes Bingen-Loch hajóút helyszínrajza Рис. 3. Картосхема единого водного пути Бинген-Лох Fig. 3. Layout of the single navigation channel at Bingen-Loch Bild 3. Lageplan der einheitlichen Fahrwasserrinne bei Bingen-Loch Ehhez a meglevő bal oldali vezetőművet 400 m hosszban el kellett bontani, az elbontott szabályozási mű szűkítő szerepét a két újonnan létesített sarkantyú vette át. A tervezett hajózóút kialakításához a medret keresztező sziklapadot teljesen el kellett távolítani (4. ábra), a túlmélyült lyukak egyidejű feltöltése mellett. A természetes akadály megnyitása után a további felvízi vízszintsüllyedéseket a főmeder vízhozamának növelése által hárították el. Ezt a korábbi 2. számú hajózó csatorna lezárásával oldották meg. A sziklapad feletti szakasz vízszintsüllyedésé-