Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)

2. füzet - Kisebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízügyi Közlemények, LXIV. évfolyam 1982. 2. füzet KISElili TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK, BESZÁMOLÓK Rovatvezető: DR. STAROSOLSZKY ÖDÖN A RAJNA SZIKLAZÁTONYOS SZAKASZAINAK SZABÁLYOZÁSA DR. HAJÓS RÉLA

1 A növekvő hajózási igények biztosítása érdekében végrehajtott nagyszabású munka volt a Rajna Basel—

Koblenz közötti szakaszának szabályozása. A folyó ezen szakaszát két részre lehet osztani, a Basel—

Bingen közötti ún. Felső-Bajnára, és a Bingen alatti áttörési sziklás szakaszra. A Felső-Bajna szabályozási kérdései mellett (Hajós 1980) tanulságos a Rajna sziklás szakasza szabályozásának végrehajtása is. I. A Bingen-Loch sziklás szakasz szabályozása A Felső-Bajnán a középkorban a hajózás számára két szakaszon jelentkezett esetenként elháríthatatlan hajózási nehézség, a mederben húzódó sziklazátonyok miatt. A Basel alatti ún. isteini sziklapad okozta akadályt, a Nagy-elszászi oldalcsatorna kialakításával, századunk első felében gyakorlatilag kikapcsolták a hajózási útvonalból. A másik, talán még veszélyesebb rész a Mainz alatt kezdődő Bingen —Koblenz közötti áttörési szakasz, ahol a belépési szelvény sziklazátonyai mellett, számos, hegyektől övezett, beláthatatlan, éles kanyarulat nehezíti az élénk és egyre fejlődő hajóforgalmat. A folyót az említett térségben több sziklapad keresztezi, ezek közül a legveszélyesebbnek az idők folyamán a Nahe torkolata alatt Bingen vonalában található sziklaszirtek bizonyultak (1. ábra). A Rajna esése Bingen —St. Goar között 27,2 km-en átlagosan 0,000 41, ami azonban Bingennél 17 m hosszban 0,0083, majd 40 m hosszban 0,0042 és 110 m hosszban 0,0031 arányra változik. Egyidejűleg a víztükör szélessége helyenként nem haladja meg a 200 m-t. 1.1. A szabályozási munkák történek A vázolt természeti akadály a rajnai hajózás számára évszázadokig egy választóvonalat és felső határt jelentett, ezért érthető, hogy a szabályozások története viszonylag régi időkre nyúlik vissza. A természetes akadályt a hajók csak magasabb vízállás esetén tudták völgymenetben legyőzni. A felfelé haladó szállítmányokat minden esetben átrakták. A feljegyzések szerint először a rómaiak, majd Nagy Károly kísérletezett a liajózóút megnyitásával, ami a 17. század első felében sikerült először. A puskapor feltalálása után a folyó jobb oldalát 4,0 m, majd 9,0 m szélességben robbantották ki, ezáltal a hajózás közepesnél nagyobb vizeknél lehetővé vált. Az említett szélességben a vízmélység a korábbi leírások szerint 1,60 — 1,90 m között változott. A robbantások hatására helyenként erősen túlmélyült lyukak kelet1 Dr. Hajós Béla oki. mérnök az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóság (Győr) osztályvezetője.