Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

3. füzet - Dávid László: A vízgyűjtőfejlesztés folyamatelmélete és alkalmazása a térségi vízgazdálkodásban

384 Dávid László tevékenységeinek eddigi fejlődését, illetve a továbbfejlesztés követelményeit egységes rendszerben értékeli. Ennek tekinthető a vízgyűjtő fejlesztés folyamatelmélete. A térségi vízgazdálkodás természetes területi egysége — mint ismeretes — a víz természeti körforgása során kialakult, a vízkincs megújulásának természetföldrajzi egysége, a vízgyűjtő terület. E terület felszíni és/vagy felszín alatti vízlefolyásának minden cseppje — természetes körülmények között — azonos végponthoz tart. Ez a fizikai tény a terület minden vízhasználata között kölcsönhatást létesít. Ezért a térségi vízgazdálkodás határát, területi egységét is alapvetően a vízgyűjtő terület képezi. Bár fizikailag a tény bármely kicsiny, elemi vízgyűjtő területre igaz, a térségi vízgazdálkodás területi egységeiként — hazai szempontból — elsősorban a közepes és nagy vízgyűjtőket célszerű választani (pl. Körös-völgy, Zagyva—Tarna vízgyűjtő, Zala, Kapós stb.). A térségi vízgazdálkodás során a vízgyűjtő terület vízgazdálkodásának körülményeit, eszközeit, a vízgazdálkodási tevékenységeket és hatásaikat egységes rendszerben fejlesztjük. így a térségi vízgazdálkodás, mint a társadalmi fejlődés területfejlesztési tevékenységének is fontos alkotó eleme, a vízgyűjtő terület vízgazdálkodásának fejlesztését, azaz a vízgyűjtőfejlesztést jelenti. A kifejezésben a „vízgyűjtő" megjelölés azonban nem merev térbeli lehatárolásra utal, hanem arra, hogy a vízgyűjtő terület a lehatárolás természeti alapja, de nem feltétlen követelménye. Egyfelől azért, mert a vízgyűjtő területek lehatárolása hierarchikus rendszer természetű és a fejlődés során az egyben vizsgált szint többnyire növekszik, másfelől mert magasabb fejlettségi szinten — a természetes feltételek szabályozásával, a vízátvezetések megvalósulásával stb.-vel — a víz társadalmi-gazdasági mozgásához, a gazdasági körzetekhez jobban igazodó lehatárolások (pl. nagytérségi vízgazdálkodási körzetek) alakulhatnak ki. Hangsúlyozza azonban azt az alapvető tartalmi és szemléleti követelményt, hogy valamely, a társadalmi-gazdasági és a természeti feltételek által indokolt nagyságú térségben, a „vízgyűjtőben" a vízgazdálkodást, nem mini egyes vízgazdálkodási szaktevékenységek halmazát, hanem mint e szaktevékenységek, valamint kölcsönhatásaik alkotta egységes rendszert fejlesztjük, a térség társadalmi-gazdasági fejlesztésének részeként. A vízgyüjtőfejlesztés tehát a vízgazdálkodás komplex fejlesztésének térségi (földrajzi) megjelenési formája. Valamely lehatárolt területen, tervszerűen végzett, folytonos és egységes vízgazdálkodás, amely az érintett térség társadalmi-gazdasági fejlődését szolgálja. A vízgyűjtőfejlesztés célja a vízkincs és egyéb természeti-, társadalmi- és gazdasági erőforrások legésszerűbb hasznosításával az, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés során folytonos egyensúlyt biztosítson a vízkészletek és a társadalom széleskörűen értelmezett vízzel összefüggő (vízhasznosítási, vízkárelhárítási és vízi környezetvédelmi, illetve környezetfejlesztési) igényei között, a vízgyűjtő egész területén, térben, időben, mennyiségben, minőségben és energiatartalomban egyaránt. A vízgyűjtőfejlesztés ezért tervszerűen irányítandó, hosszú távú folyamat (Dávid 1978a). 2. A vízgyűjtöfejlesztes alapelemei A vízgyűjtőfejlesztés, mint ember alkotta és irányította összetett folyamat társadalmi, gazdasági, műszaki, környezeti és természeti elemeket foglal magában (Egyesült Nemzetek 1970). A vízgyűjtő fejlesztés folyamatának társadalmi elemei alapvetően a lakosság vízigényével, a vízparti üdüléssel, a pihenéssel, a szabadidő hasznos eltöltésével