Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)
3. füzet - Kovács György: Az öntözés szerepe a magyar mezőgazdaságban
,454 Kovács György rendezést és az öntözést egységes rendszerben kell megvalósítani. Egy-egy rendszer célszerű kiterjedése 5 — 10 ezer ha, méretét a helyi adottságok szabják meg. Ennek a rendszernek központja a rendszer nagyságától függő kapacitású szivattyútelep és tározó, amely vagy közvetlenül kapcsolódik egy vízfolyáshoz, vagy a meglevő belvízcsaturna-hálózat teremti meg, az összeköttetést. A víz szétosztását kisnyomású zárt rendszerrel oldva meg a felsorolt követelmények kielégíthetők: rövid időn belül csaknem veszteség nélkül kis vízterhelés is szétosztható, a rendszer jól automatizálható és található olyan megoldás, ami viszonylag kis beruházási költséggel megvalósítható. Az ismertetett, vagy más, hasonlóan az öntözés kiegészítő szerepének figyelembevételével kidolgozott rendszer fejlesztése során csak egyes elemeket vehetünk át másutt kialakított öntözési eljárások tapasztalataiból. A követendő alapelveket, a leggazdaságosabb helyi megoldásokat a magyarországi természeti adottságoknak megfelelően magunknak kell megkeresnünk, hiszen a kiegészítő öntözés követelményrendszere döntően a kiegészítendő vízforrások jellegétől függő, ez a jelleg pedig területről területre nagymértékben változó. Csak akkor várhatjuk, hogy az öntözés kiterjedése eléri azt a mértéket, a szántóterületnek azt az arányát, amelyet a növénytermesztés fejlesztése, a terméseredmény stabilizálása megkíván, ha sikerül az elmondott elvek figyelembevételével gazdaságosan megépíthető és üzemeltethető, a területi igényeket kielégítő öntözőrendszereket kialakítanunk. 5. Összefoglalás Az öntözésnek a magyar mezőgazdaságban betöltött szerepét vizsgálva elsősorban azt kell rögzítenünk, hogy klímánk lehetővé teszi szárazgazdálkodással is számottevő terméseredmény elérését. Az egyéb természeti tényezők által biztosított agroökológiai potenciál jobb kihasználása azonban csak akkor lehetséges — meghatározott hozamszintek csak akkor érhetők el, a terméseredmények évenkénti ingadozása csak akkor csökkenthető —, ha biztosítjuk a mezőgazdaságilag művelt területeken a talajnedvesség szabályozását, és ennek keretében az öntözést a szántók nagyobb hányadára terjesztjük ki, mint az a mai adottságok figyelembevételével előre jelezhető. Az öntözés kívánt mértékű fejlesztését azonban a vízkészletek korlátozott volta, és a szükséges beruházások nagy fajlagos költsége akadályozza. Az öntözött területek kiterjesztésére irányuló helyes törekvés ezért csak akkor fogadható el reális célként, ha ki tudunk alakítani olyan víztakarékos és nem munkaerőigényes öntözési technológiát, amely a jelenlegi módszereknél lényegesen kisebb beruházási költséggel oldja meg a pótláshoz szükséges víz területi elosztását. A szükséges műszaki-fejlesztési munkában csak kismértékben használhatjuk fel a külföldi tapasztalatokat, mert azok legtöbbször olyan rendszerekhez kötődnek, ahol az öntözés nem kiegészítő, hanem alapvetően meghatározó feltétele a növénytermesztésnek. A kiegészítő öntözés jellegének ismertetett elemzéseiből a fejlesztés célszerű irányát a következő alapelvekben rögzíthetjük : — A kiegészítő öntözés éves vízigényét valószínűségi változónak kell tekintenünk. Ennek várható értékét és szórását figyelembe véve határozhatjuk meg a fajlagos vízigényt, amelyet a készletekkel összevetve számíthatjuk az egy forrásból ellátható terület kiterjedését, illetőleg a szükséges vízpótló rendszerek kapacitását.
