Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

3. füzet - Kovács György: Az öntözés szerepe a magyar mezőgazdaságban

Az öntözés a magyar mezőgazdaságban 359 nálását — újra a mélyebb gyökérzóna miatt — 50-Í-80 mm-re becsülhetjük. A legnehezebben a harmadik forrás, а növény állal felhasznált csapadék mennyisége számszerűsíthető. A figyelembe vett tenyészidőszakban lehullott csapadék tapasztalati gyakoriságát ugyan könnyen meghatározhatjuk (4. ábra), azonban kevés az információnk annak becslésére, hogy ebből milyen hányadot hasznosít a növényzet. Az alföldi sík területeken a felszíni lefolyás minimális, még vízrendezett területeken — ahol mesterségesen gyorsítjuk a folyamatot — sem haladja meg az 5—10%-ot. Ha feltételezzük, hogy 15 — 20%-ra vehető az intercepcíóból és a felszínről közvetlenül elpárolgó nienynyiség, a nem hasznosított összeget 20 — 30%-ra becsülhetjük. Csapadékosabb időben nagyobb, száraz tenyészidőben kisebb veszteséggel számolva, végül a hasznosított tenyészideji csapadék eloszlását a 4. ábrán a szaggatott vonallal feltüntetett tapasztalati eloszlással közelíthetjük, különbséget téve a korábbi aratású búza és a hosszabb tenyészidejű kukorica, illetőleg lucerna között. 4. Csapadék empirikus eloszlása Рис. 4. Эмпирическое распределение атмосферных осадков Fig. 4. Empirical rainfall distribution Bild 4. Empirische Verteilung des Niederschlags Az igény és a természetes készlet összevetését a két véletlen jellegű változó együttes valószínűségének figyelembevételével kellene elvégeznünk. Ehhez azonban elégséges megfigyelési adatunk nincs és a biztonság javára követünk el hibát, ha feltételezzük, hogy szélsőséges előfordulásuk ellentétes: a legnagyobb csapadékhoz rendeljük a legkisebb párolgást (egyben a legkisebb talajvíz-utánpótlást) és fordítva. A két tapasztalati valószínűségi görbét így a különböző növényekre összevetve (5. ábra) az öntözővízigény várható értéke 35 mm-re (búza), 80 mm-re (kukorica) ill. 100 mm-re (lucerna) adódik, szórása pedig mintegy 100—120 mm-re becsülhető, jelezve egyben, hogy az évek 20%-ában (búza esetében pedig 40%ában) nincs vízhiány és az igény szélsőséges évben sem több 250—300 mm-nél. Az előzőekben adott, pusztán mennyiségi és a tenyészidő átlagát vizsgáló szemlélet azonban a valóságnál kedvezőbb képet ad. Sok esetben előfordul ugyanis, hogy a csapadék tenyészidei mennyisége fedezni tudná a növény teljes vízigényét, azonban az időbeli eloszlása kedvezőtlen, a fejlődés szempontjából kritikus időszakokban vízhiány mutatkozik és csak öntözéssel hárítható el a termésveszteség. Erre példát az 1979. évi termés mutat, amit a karcagi hidromeliorációs kísérleti terület adatainak felhasználásával szemléltetünk (Fehér és Nyíri 1981).