Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

2. füzet - Szepessy József: Vízépítési földművek talajainak diszperzitás-vizsgálata

220 Szepessy József Hasonló, erózióra rendkívül hajlamos kötött talajokat a mezőgazdasági talajtan régóta ismer. Dél-Arizonából ismert példa szerint olyan síkvidéki legelőterületeken, ahol néhány méternyi erózióra hajlamos anyag egy finom szemcséket nem tartalmazó kavicsrétegen fekszik, a repedések, gyökérjáratok mentén leszivárgó víz függőleges járatokat hoz létre, bemosva a finom anyagot a kavicsrétegbe (Caroll 1949). Könnyen erodáló talaj alkotja a hírhedt ,,rossz földek"-et (bad lands), ahol a legkisebb lejtő is hajlamos a mélyen barázdált, esetleg járatos erózió kialakulására (Bell 1968). Ausztrál kutatók (Aitchinson—Wood 1965) alapvetően empirikus úton keresték a különbséget az állékonynak bizonyult, és a megrongálódott, de egyébként egymáshoz hasonló gátak anyaga között. Megállapításaik szerint - jóval több erózióra hajlamos anyagból épült gát ment tönkre belső (járatos) erózióval, mint finom homokból, vagy iszapból épült gát, homogén gát anyagául a kötött talaj veszélyesebb, mint a szemcsés talaj, — az anyag erózióveszélyessége semmilyen szokásos talajmechanikai paraméterrel nem mutat összefüggést, — az erózióveszélyes talajt a pórusvízben oldott sók mennyisége és összetétele jellemzi: veszélyes, ha az összes sótartalom kicsi, ha az összes kationon belül a Na viszonylag sok (értékeket lásd később), — az erózió az agyag „diszpergált" vagy „deflokkulált" állapotában következik be. Ilyen állapotban az anyagot alkotó kolloid méretű szemcsék között a felületi taszítóerők meghaladják a vonzóerőket, az egyes anyagrészecskék egyenként, könnyen leválnak a felületről. A szuszpenzióba került agyagszemcséket a leglassúbb vízmozgás is elszállítja. ha egy nyitott repedésben vízáramlás indul meg, akkor két eset lehetséges: a) az agyagfalak viszonylag gyorsan duzzadnak, az erózió folyamata lassúbb, így a repedés elzáródik, vagy b) fordított esetben a járat bővül, a gát elszakadhat, magas Na-százalék és járatos erózióra való hajlam leggyakoribb a montmorillonit-, kevesebb az illit-tartalmú talajokon, és legritkábban fordult elő a kaolinit-talajokon (Ausztráliában). Lényegében hasonló megfigyeléseket tettek — tőlük részben függetlenül — a venezuelai Zulia foltjának az árvízvédelmi töltésein, melyek az első árhullámnál elszakadtak, vagy már ezt megelőzően javításra szorultak; oklahomai kis tározók földgátjain stb. Az ismertetett irodalmi adatok alapján is úgy tűnt, hogy a kérdés magyar viszonyok között is figyelmet érdemel két szempontból : a) Nátrium-sót tartalmazó (szikes) talajok nálunk elég gyakoriak, és a Tiszavölgy árvízvédelmi töltéseiben, illetve ezek altalajában is előfordulnak. b) Árvízvédelmi töltéseinkben elég gyakori jelenség a kötött talajú gát talpzónájában keletkező „csurgás". (Nem tévesztendő össze a szemcsés altalajban felvíz felé hátrarágódó valódi ,,buzgár"-ral.) Hírhedtté vált csurgások voltak 1965ben a „Mohács-szigeti nagy buzgár", vagy 1970-ben a „makói nagy buzgár", melyeknél a teljes gátszakadást csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehetet t elhárítani. Csurgások, az eddigi közfelfogással ellentétben, nemcsak féregjáratok, vagy korhadt gyökerek, hanem egyenlőtlen ülepedésből, duzzadásból származó repedések nyomán is keletkezhettek (Szepessy — Dadi—Bogárdi 1978). Ügy véltük, hogy a talajok diszperziós hajlamának meghatározása megkönnyítheti a védekezés tervezését és aktív irányítását. Az 1980. évi Körös-völgyi árvíz szomorú példával szolgált a diszperzív talajok hazai veszélyességére.