Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

2. füzet - Szepessy József: Vízépítési földművek talajainak diszperzitás-vizsgálata

Földművek talajainak diszperzitás-vizsgálata 221 Tanulmányunkban a belső erózióra hajlamos kötött (diszperzív) talajok felismerésére kialakult vizsgálati módszerekről, a jelenség magyarázatával kapcsolatos kolloidikai megfontolásokról, a vizet tartó földművek és a talaj diszperzitásának összefüggéseiről, valamint a védekezés lehetséges módszereiről számolunk be. Röviden ismertetjük az erózióra, illetve a folyásra hajlamos talajok fogalmának összefüggését is. 1. A kötött (diszperzív) talajok felismerése ( Vizsgálati módszerek) A talaj diszperzitási fokának, illetve eróziós hajlamának a meghatározására kialakult módszereket Sherard (1976), illetve Arulanandan és munkatársaik (1975) ismertetése nyomán soroljuk fel. Sherard (1976) négyféle módszert hasonlított össze. Ezekből hármat (kis eltéréssel) a mezőgazdasági talajtan már régóta használ, mindhárom közvetett módszer. 1.1. A „morzsa kísérlet" során egy természetes víztartalmú, (i —8 mm-es talajmorzsát ejtenek desztillált vízbe, illetve NaOH 1 mol/m

3 oldatába. A morzsa körüli kolloidális zavarosság mértékét észlelik négy fokozatban: kolloid-rész nem látszik — látszik a morzsa felszínén — felhő látszik a morzsa körül és szétterülés a fenéken — a pohár víz alsó része zavarossá válik. A tűszúrás vizsgálattal (lásd később) összehasonlítva csak egyirányú egyezés adódott; ha desztillált vízzel a morzsakísérlet 3 — 4. fokozatú zavaros vizet adott, akkor a talaj tűszúrással is deszperzívnek bizonyult. Fordítva, és lúgos oldatban egyezés már nem volt, a bizonytalanság tehát a biztonság rovására jelentkezik. 1.2. A „kettős hidrometrálás"-t vagy „SCS diszperziós vizsgálat"-ot az amerikai Soil Conservation Service fejlesztette ki (

Volk 1937). A talaj legkisebb morzsáinak a mennyiségéből következhetnek a szemcsék közti összetartó erőre, és ebből az erodálhatóságra. A 0,005 mm alatti szemcsék mennyiségét határozzák meg két különböző módon előkészített talajmintán. Egyik esetben az MSZ 14 045/G-nak is megfelelő peptizált szemeloszlási vizsgálatot végzik. Másik esetben a mintát az erős igénybevételt adó mechanikus ,,bemosás" és vegyszerezés helyett 1:5 arányú desztillált vizes elegyben enyhe keverés közben 10 percre vákuumra kapcsolják, majd enyhe keverés közben felhígítják és hidrometrálják. A diszperzitás mértéke ( 2. ábra) : So,oo5 vákuumozott szemeloszlás szerint P% = — 100. So,oo5 peptizált szemeloszlás szerint Ha P kisebb 15%-nál (a kis aggregátum sok), a talaj erózióálló, lia 50 — 75% közt van, már erősen erózióveszélyes. A módszer egy-egy helyen jól reprodukálható, de különböző laboratóriumok részben eltérő eredményeket adtak. Számos vidék gátjainak a viselkedését jól jellemezte, de pl. a Mississippi menti talajokra erősen szóró eredményeket adott, melyek a gátak viselkedését már nem jellemezték. Ott jobbnak bizonyult a kémiai módszer. Hasonló módszereket a humuszos morzsák meghatározására a mezőgazdasági talajtan már évtizedek óta használ (Di Gleria — Klimes — Szmik—Dvoracsek 1957). Itt kell megemlíteni, hogy Arulanandan—

Loganathan- Krone (1975) szerint a talaj diszperzitásának fokára következtettek már az üledéktérfogatból is. Ennek mérsét a kötött talajok osztályozására Galli (1970) is javasolta. Az eltérés csak