Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)

1. füzet - Domokos Miklós: A Vízrajzi Intézet hidrológiai kísérletei és tájjellemző területeinek múltja és jövője

A VÍZRAJZI INTÉZET HIDROLÓGIAI KÍSÉRLETI ÉS TÁJJELLEMZŐ TERÜLETEINEK MÚLTJA ÉS JÖVŐJE DOMOKOS MIKLÓS

1 1. A tanulmány anyaga és célja a) A hidrológiai adatgyűjtés és adatpótlás A vízrajzi tevékenység elsőrendű feladata, hogy kellő térbeli és időbeli sűrűséggel adatokat gyűjtsön, tároljon és tegyen közzé a hidrológiai körfolyamat földi szakaszának fontosabb elemeiről. További fontos feladatai közé tartozik, hogy eljárásokat dolgozzon ki, amelyek segítségével olyan helyekre és olyan időszakokra is kellő megbízhatóságú hidrológiai adatokat lehet előállítani, amelyekre vonatkozóan vagy egyáltalán nem, vagy csak a szükségesnél rövidebb időre vonatkozóan állnak rendelkezésre észlelési adatsorok. Fontos feladat még a rövid- és hosszú idejű hidrológiai előrejelzés és az emberi beavatkozások várható hidrológiai hatásainak becslése; mindkettő a lefolyási folyamat modellezését — valamint esetleg kísérleti megváltoztatását — kívánja. A vízgazdálkodási tervezés, ill. döntéselőkészítés igen gyakran igényel olyan helyekre vonatkozó hidrológiai adatokat, amelyek nem esnek egybe az országos észlelőhálózat megfigyelőhelyeivel. Ugyanakkor a hálózat sűrítésének korlátai vannak. Következésképpen mindig fennáll — sőt világszerte csak fokozódik — a hidrológiai adatok pótlását, ill. áthelyezését célzó eljárások iránti igény. Ezek az eljárások különböző csoportokba sorolhatók. (Pl. hidrológiai analógián, regionális általánosításon alapuló módszerek, kereszt- és autoregresszív adatelőállítási modellek, statisztikai eljárások stb.) Valamennyi módszernek közös sajátossága azonban, hogy kidolgozásához a hálózati, rutinszerű észleléseknél részletesebb észlelésekre, sőt nemegyszer kísérleti mérésekre van szükség. A hidrológiai adatpótló, ill. adatáthelyező, valamint előrejelző eljárások kidolgozásának tehát egyik fontos feltétele, hogy létezzenek olyan célszerűen kiválasztott területek, amelyeken a vízkörforgalom elemei — hosszabb-rövidebb ideig — tetszőleges részletességgel észlelhetők, s amelyeken — a szükségletek szerint — kísérletek is elvégezhetők. Kívánatos, hogy ezek az ún. kísérleti vízgyűjtők egy-egy nagyobb földrajzi tájra is jellemzők legyenek annak érdekében, hogy az észlelési adataik felhasználásával előállított kapcsolatokat minél nagyobb régióra lehessen könnyen, megbízhatóan általánosítani (Ubell, 1959; Szesztay, 1965, WMO, 1974; Szesztay, 1978/b). 1 Domokos Miklós oki. mérnök, Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ Vízrajzi Intézete (Budapest). A szerző köszönetét fejezi ki Fehér Ferenc és Major Pál oki. mérnöknek, Maueha László oki. geológusnak és Vargay József mérnöknek (VITUKI Vízrajzi Intézete) a tanulmány összeállításában való közreműködésükért, valamint Dr. Kovács György nek, a VITUKI főigazgatójának, a tanulmány bírálata alkalmával adott tanácsaiért.