Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)

1. füzet - Domokos Miklós: A Vízrajzi Intézet hidrológiai kísérletei és tájjellemző területeinek múltja és jövője

Kísérleti és tájjellemző területek 29 b) Tájjellemző és kísérleti vízgyűjtők Tájjellemző és kísérleti vízgyűjtők általában Az országos vízrajzi észlelőhálózat vízhozammérő állomásainak elhelyezése azt a törekvést tükrözi, hogy — egyrészt a nagy folyók vízhozam-hosszszelvényeinek jellemző pontjaiban (elsősorban a számottevő mellékfolyók betorkollásai feletti és alatti szelvényekben); — másrészt az ország minden 400—500 km

2-es vagy annál nagyobb vízgyűjtője befogadójának alsó szelvényében ismerjük a vízhozamokat. A 400 — 500 km

2-nél kisebb vízgyűjtők, ill. részvízgyűjtők esetében az országos vízhozam-nyilvántartási hálózat kiépítése — nyilvánvaló ésszerűségi, ill. gazdasági okokból — már nem törekedhet teljességre. Ehelyett arra törekszik, hogy minden nagyobb (400 — 500 km

2-es) vízgyűjtőn belül legyen legalább egy olyan kisebb vízgyűjtő, hogy ez az észlelt vízhozam-idősor — egyéb információkkal kombinálva - szükség esetén a nagyobb vízgyűjtő más részvízgyűj tőiről érkező lefolyás becslésére is felhasználható legyen (Kienitz, 1975). Ezeket a részletesebb megfigyelésekre kiválasztott — egy-egy nagyobb földrajzi egység (táj) hidrológiai viszonyait is jellemző — kis vízgyűjtőket nevezzük tájjellemző vízgyűjtőknek. A tájjellemző vízgyűjtőkön, éppen a rajtuk észlelt lefolyási információknak más, hidrológiailag hasonló vízgyűjtőkre való átvihetősége érdekében, a lefolyás mellett természetesen a vízháztartás egyéb elemeit és fontosabb befolyásoló tényezőit is észlelni kell. Nemzetközi szakmai ajánlás szerint: „Kívánatos, hogy minden természetföldrajzi egységen működjék egy tájjellemző vízgyűjtő, különösen azokon a területeken, amelyeken nagy gazdasági fejlődés várható, vagy amelyeknek a vízügyi problémái különösen nehezek.. .Legegyszerűbb változatuk az egyidejű csapadék- és lefolyásadatok mérését teszi lehetővé, vagyis segít abban, hogy az észlelőhálózatok ritkasága és az észlelési idő rövidsége okozta nehézségeket valamennyire kiküszöböljük." (WMO, 1973) Az elmondottak értelmében kívánatos, hogy egy-egy országban a tájjellemző vízgyűjtők, mint a mindig is szükséges hidrológiai adathiány pótlás bázisai, hálózatot alkossanak abban az értelemben, hogy az általuk jellemzett tájak együttese gyakorlatilag lefedje az ország területét. A tájjellemző vízgyűjtők egy része kísérleti vízgyűjtővé fejleszthető. Ezek olyan vízgyűjtők, amelyek mesterségesen előállított (kísérleti) körülmények között is mérik-e a tényezőket a vízkörforgás egy-egy összefüggésének meghatározása, ill. hitelesítése céljából (Kienitz, 1975). Részletesebben és pontosabban kifejtve, a kísérleti vízgyűjtők (telepek) működésének mindig négy, egymást kiegészítő célja van: a) Jó minőségű, részletes hidrometeorológiai (továbbá esetleg egyéb, pl. mezőgazdasági) észlelési adatsorok, mint a tudományos megismerés és a gyakorlati feladatmegoldás potenciális alapanyagának szolgáltatása. (A telepek az országos vízrajzi észlelőhálózat fontos elemeiként, mintegy a hálózat „sűrűsödési pontjai"ként működjenek.) b) A vízrajzi kutatási-fejlesztési terv célkitűzései szerint szükséges elméleti (fizikai-matematikai), hidrológiai és vízrendezési törvényszerűségek feltárása (pl. le-