Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

158 Könyvismertetések 7. A lefolyás szabályozása: a tározás. összegező vonalak. Tározóméretezés valószínűségelméleti alapon: Moran szerint és Langbein sorbanállásos elmélete alapján. A Monte-Carlo módszer. A több feladatú tározók és a tározórendszerek üzemvitelének kérdései. Optimalizálás. Árvíztározók nem szabályozott és szabályozott vízleboesátással. Az egyes fejezeteket a gyakorlatban felmerülő kérdések áttekintése vezeti be és a tárgyalt eljárások közötti választást az előnyök és hátrányok megvilágítása könnyíti meg. Nem maradt el az eredmények megbízhatóságának és a hidrológiai méretezés biztonságának jellemzése sem. A mérnöki gyakorlatot szolgálják a számítási sémák, 77 számszerűen kidolgozott példa, és a közelebbi tájékozódást igénylők érdekében a szövegbe szőtt rengeteg irodalmi utalás. A statisztikai vizsgálatokhoz szükséges segédtáblázatok a függelékben találhatók. A matematika rendkívül tömör nyelvén megírt kötet nem könnyű olvasmány. Fokozza a tömörséget a szövegben használt számtalan rövidítés (Pl. valószínűség = Wahrscheinlichkeit helyett \VK, eloszlásfüggvény = Verteilungsfunktion helyett VF, és így tovább). Fárasztó, bár hasznos, a tárgyalást átszövő számtalan utalás a kötet kapcsolódó helyeire. A tipográfia sajnálatosan szegényes, ami különösen a képletek esetében bántó. A nagyszámú sajtóhibát a szerzők gondosan összeállított jegyzékkel jóvátették ugyan, de így is meg kell állapítanunk: a nagy fáradsággal készült, értékes munka nagyobb megbecsülést érdemelt volna a kiadó részéről. Amíg az első rész a pontbeli észlelések feldolgozásával és felhasználásával foglalkozik, a második rész a területhez kötődő feladatok megoldását ismerteti. Megírásába 7 újabb munkatársat kapcsolt be Dyck professzor, — köztük a lapunk hasábjairól is ismert A, Beckert

1, — mindazonáltal az anyag 30%-át magának tartotta fenn. A kötet tartalmát röviden a következőkben foglalhatjuk össze, feltüntetve az egyes fejezetek szerzőit is, amire vonatkozóan az I. rész nem nyújtott tájékoztatást. 1. A vízháztartási vizsgálatok tárgya és célja, (Dyck): A hidrológiai feladatok osztályozása céljuk, az alkalmazott eljárások, a figyelembe veendő időszak hossza és a vizsgált terület nagysága szerint. A vízkészlet-gazdálkodási modellek a népgazdasági feladatok optimális megoldásának szolgálatában. 2. A vízháztartási számítások általános alapelvei (Dyck—Flemming) : A hidrológiai rendszerek osztályozása, modellezésük és a hidrológiai folyamatok szimulálása. A hőháztartás, mint a vízháztartás szabályozója. A párolgás. 3. Hidrodinamikai alapok, (Peschke): A beszivárgást és a talajvízmozgást leíró matematikai modellek, valamint a felszíni vizek medrében végbemenő változó vízmozgásra vonatkozó számítási eljárások. 4. A rendszerhidrológia alapjai és legfontosabb módszerei, ( Becker) : Lineáris, időinvariáns, az időben változó és nem lineáris rendszerek modelljei. Az egységárhullám elve és továbbfejlesztett változatai. A különféle modellkoncepciók. 5. A hidrológiai modellek paramétereinek meghatározása, (Grunewald). 6. A vízrendszerek jellemzése és tulajdonságaik, (Dyck—Glugla): A vízgyűjtőterület felépítésének, a vízhálózatnak, a domborzatnak és az esésviszonyoknak a számszerű jellemzése. A vízgyűjtő jellegzetes területelemeinek kijelölése és nagyság szerinti megoszlásuk. 7. Vízgyűjtőterületek modellezésének alapelvei, (Gurtz) : A modellek felépítése a megoldandó feladatnak, ill. a vízgyűjtő sajátságainak megfelelően. 8. A hidrológiai rendszerek vízháztartásának hidrometeorológiai be- és kilépési értékei, ( Flemming—

Kluge—Golf) : A csapadék keletkezése, területi átlaga, az esőzés folyamatának sztochasztikus elemzése és szimulálása. A hótakaróból származó lefolyás. A párolgás: a potenciális és a tényleges evapotranspiráció. Liziméterek és a területi veszteségek számítása. 9. A lefolyás keletkezése és meghatározása, (Peschke—Glugta) : A lehullott csapadék sorsa: A lefolyási hányad. Az intercepció. A beszivárgás és a talajvíz pótlódásának folyamata, valamint a számításukra szolgáló modell. 1 Lásd az 1969. évi 4. számban.