Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Természeti hidrológiai tapasztalatok 123 Ez a vizsgálati út számos érdekes megállapításra vezethet. Pl. vizsgáltuk, hogy a csapadékkal való jó gazdálkodás, a talajvédő gazdálkodás mit eredményezhet a Balaton mögöttes vízgyűjtő területén a Balaton vízháztartásának kedvező, vagy kedvezőtlen mennyiségi, a feliszapolódás és az eutrofizálódás kedvező mennyiségi és minőségi befolyásolásában? A vízmennyiségekkel a gazdálkodás azért jelentős itt, mert a Balaton „saját" vizével gazdálkodunk. A természeti utak világosan megmutatták, hogy igen nehéz megvédeni hazánkban az állóvizeket az eutrofizációtól. A védelem fő szempontjai a tapasztalatok szerint : — védelem a szennyeződésektől, ami különösképpen nehézzé vált ma a mezőgazdaság kemizálásának fejlődésével; — vízveszteségek (párolgás-szivárgás) pótlása friss vízzel, aminek nagy akadálya hazánkban, hogy különösen a párolgási veszteség igen nagy a szabad vízfelületekről, s nehéz a vízpótlás, mert éppen a legnagyobb párolgási veszteség időszakában a kis vízfolyások vízszállítása elenyésző; — biológiailag jelentős a megfelelő vízmélység (1,6—2,0 m-nél mélyebb tárolótér) biztosítása, ami lejtős területeinken aránylag könnyű, de sík vidéken nehezen érhető el. Mégis jól előkészített tervezés esetében létesíthetők hazánkban is védett vizű tározók, amilyenek pl. a Mátrában a Köszörű-völgyi, a Bükktől északra, Upponyihegységben a Lázbérci tározó. Érdekes, hogy a mélység biztosítása sem jelenti egyértelműen a tó védelmét. Pl. Svájcban a Leman-tó (más néven a Genfi-tó) amelynél a vízcsere a Rhône vizével tökéletesen biztosított, s amelyenek mélysége többszöröse a Balaton vízmélységének, ugyanakkor a Leman-tó felületi kiterjedése kb. azonos a Balatonéval), mégis fokozatosan eutrofizálódik, vize kezd tönkremenni, mert a tó nem eléggé védett a lakó- és ipartelepi szennyvizektől, valamint a mezőgazdaság kemizálásának hatásától. b) A párolgás tanulmányozásánál igen nagy figyelmet kell fordítani a párolgó felület nagyságának és a párolgáshoz meglevő víz mennyiségének a hatására. A lehetséges párolgás értékét olyan éghajlati helyzetből kell levezetni, amikor az elképzelhető legnedvesebb természetes helyzetben is — kedvező csapadékeloszlást feltételezve — a nedves felületek még gyorsan felszáradnak, a növények jól fejlődnek (sok vizet transzpirálnak). A lehetséges párolgásnak ilyetén való meghatározása lényegében azt jelenti, hogy a terület adott holt és élő felületei a valóságosan rendelkezésre álló legnagyobb (s nem mesterségesen utánpótolt) vízmennyiséget párologtatják el. A felületi párolgás egyik legnagyobb értéke a nedves talajfelület párolgása lehet természetesen, ha a levegő párologtató képessége nagy. A jó szerkezetű talaj felső 5—10 cm-es rétegében a párolgó felület igen nagy, s a nedves talaj éppen a legfelső rétegében sok vizet tározhat. d) A talaj hidraulikai szerkezetének összetett fizikai-kémiai-biológiai javításával, de elsősorban a talaj lazításával biztosítani kell a talaj jó vízelvezető képességét, a kellő értékű beszivárgást, elsősorban a nagy beszivárgási sebességet. A beszivárgás fogalmának szabatos meghatározása is jelentős. Például gyakran beszélnek a karsztvízterekbe való beszivárgásról. Tudnunk kell, hogy ez a beszivárgó vízmennyiség akkor nagy, ha nincs a talajba beszivárgás.

3 Ekkor ugyanis igen sok felszíni víz keletkezik, ami a pontszerű és a vonalmenti nyelőkön át juthat az említett karsztvízterekbe. Más a helyzet azonban, ha a karsztvizet nem mennyiségi hanem minőségi szempontból vizsgáljuk. Ekkor már jelentős a talajon és a töredezett kőzeten átszivárgó kis mennyiségű, de a cseppképződés szempontjából megfelelő minőségű karsztokba jutó karsztvíz esete (1. pl. a Jósvafői „Vas Imre" barlangba lecsöpögő és cseppköveket képező víz esetét stb.). 3 Az 1978. IX.-i Nemzetközi Karszthidrológiai Ankétra (Budapest) a szerző beküldött vitairata.