Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)

1. füzet - Dóka Klára: A magyarországi vízmesterképzés múltjából

A MAGYARORSZÁGI VÍZMESTERKÉPZÉS MÚLTJÁBÓL Dr. DÓKA KLÁRA

1 Az 1870-es évek végére Magyarországon a nagyobi) vízszabályozási munkák előrehaladásával, a kiszárított területeken megtelepedett, és az új lehetőségek kihasználására törekvő mind nagyobb számú lakosság új igényekkel lépett fel. A művelés alá vont területeken az aszályok okozta károk elkerüléséhez szükség volt a csapadék pótlására, a tavaszi hóolvadás idején a belvizek elvezetésére, az állami szabályozással meg nem oldható, szeszélyes folyású patakok medrének rendezésére. E feladatok zavartalan lebonyolításához a Földmüvelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium 1879-ben saját szervezetén belül létrehozta a kultúrmérnöki intézményt. A munka irányítása Kvassay Jenő nevéhez fűződik, aki 1877-1878ban még egyedül végezte az előkészítő munkákat, majd 1879. márc. 1-től rajta kívül 4 mérnök foglalkozott az egyre szélesebb igényt kielégítő kultúrmérnöki tevékenységgel.

1 Már a kultúrmérnöki intézmény létrehozásakor szükségessé vált a műszaki segédszemélyzet megszervezése és kiképzése is. Az országban viszonylag kevés mérnök rendelkezett ilyen irányú ismeretekkel, és ezek az összes feladatot teljesíteni nem tudták. Ha el is utaztak egy-egy megye vagy birtokos kívánságára a terepre, a tervek elkészítése után más vidékre távoztak, és a kivitelezést már nélkülük kellett végrehajtani. A kultúrmérnöki munkák végrehajtása (pl. lecsapoló árkok építése, patakmeder-rendezés) nem is igényelte a magasan képzett, rendszerint külföldön tanult kultúrmérnökök jelenlétét, viszont képzett műszaki segédszemélyzetre itt is szükség volt. A kultúrmérnöki segédszemélyzet (akkori elnevezésük szerint rélmesterek) képzését a viszonylag kis létszámra való tekintettel még nem önálló iskolában, hanem valamelyik gazdasági tanintézet keretén belül kívánták megoldani. Kvassay először a kolozsmonostori iskolát szemelte ki erre a célra, mivel itt a szükséges mintatelepek rendelkezésre álltak. Az intézet azonban mereven elzárkózott, nem volt hajlandó anyagi áldozatot vállalni. A minisztérium véleménye az volt, hogy erre egyetlen iskola sem lesz hajlandó, ezért kilátásba helyezte a kérdés — nagyrészben államköltségen történő — megoldását.

2 Kvassay szerint egyegy tanfolyamot olyan helyen volt célszerű megszervezni, ahol éppen sok kultúrmérnöki munka folyt. így a későbbiek során el lehetett érni azt, hogy a hallgatók ne csak államköltségen, hanem a birtokosok pénzén is tanulhassanak. Ilyen szempontból a választás a Kqssai Gazdasági Tanintézetre esett, amely néhány évvel korábban, 1875-ben létesült, elsőként a Felvidéken. Indulásakor olyan kicsi 1 Dr. Dóka Klára, a történelemtudományok kandidátusa, Vízügyi Dokumentációs és Továbbképző Intézet Országos Levéltára (Budapest) 7 vízügyi Közlemények