Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)

4. füzet - Kovács György: A korszerű vízrajzi munka alapelvei. II. rész: A vízfolyások észlelésével kapcsolatos adatképzés, valamint az adatfeldolgozás és tárolás

542 Kovács György rendszert, amelyet különböző vízgazdálkodási tevékenység végzése során alapvető információként felhasználunk. Az adatok gyakorlati hasznosításának másik feltétele az, hogy azok könnyen hozzáférhetők legyenek. Meg kell tehát oldani az eredeti, valamint a javított és a képzett adatok dokumentációs célú archiválását, továbbá a primér adatrendszernek a könnyű visszakeresést biztosító — lehetőleg gépi adathordozón való — tárolását. A számítógépes adatkezelő rendszer — ha rendelkezünk megfelelő nyilvántartással és visszakereső programokkal — biztosítja, hogy mindazok, akik műszaki tervezéshez vagy kutatási munkához a részletes vízrajzi adatokat igénylik, egyszerűen és gyorsan hozzáférhessenek azokhoz. Gondolnunk kell azonban arra, hogy a szakági döntések során, a távlati tervek és koncepciók kialakításakor, a vízkészlet-gazdálkodási elemzésekben — mind a mennyiségi mind a minőségi vízkormányzás időszakosan vagy folyamatosan hozandó döntéseinek előkészítése érdekében — jelentős tömegű vízrajzi információt kell felhasználnunk, azonban szükségtelen, hogy minden esetben az elsődleges adatokból indulva külön-külön hidrológiai vizsgálattal alapozzuk meg ezeket a munkákat. Eleve része kell, hogy legyen ezért az adatfeldolgozás rendszerének az a szintetizálás, amelynek eredményeként területileg és időben integráljuk a primér adatokat, csökkentve ezzel a tárolandó elemek számát, növelve azok információtartalmát és egyszerűsítve, gyorsítva a visszakeresést. Figyelembe véve, hogy az esetek nagyobb számában az ez utóbbi adatforma kerül felhasználásra és kevesebbszer az elsődleges adatok, indokolt az adattároló rendszernek ez a hierarhikus megosztása, kétszintű megszervezése. Végül az adatfeldolgozás és tárolás kérdéscsoportjához kapcsólódoan vizsgálnunk kell az adatok publikálásának rendjét is. A múlt század óta folyamatosan kialakult évkönyvek formája és rendszere még azt a helyzetet tükrözi, amikor az adatokhoz való széles körű hozzájutást csak ezek a publikációk biztosították. Ma arra kell törekednünk, hogy ennek az igénynek a kielégítését minél nagyobb mértékben a számítógéptől kapott kinyomtatott adatsorok vegyék át, és a rendszeresen megjelenő évkönyv elősorban a gyakran szükséges integrált információkat tartalmazza, világosan bemutatva ezek egymáshoz való kapcsolatát, és arról tájékoztasson, hogy a részletes adatok hol és milyen formában szerezhetők be. a) Az adatok ellenőrzése Az adatok feldolgozását — amint már említettük — azok részletes ellenőrzése kell, hogy megelőzze. A számszaki ellenőrzés csak a durva hibák (hibás előjel, nagyságrendi tévedés) kiszűrésére alkalmas. Végrehajtása elsősorban az észlelések kézi feljegyzése esetében fontos, a jeleket automatikusan rögzítő és digitalizáló berendezések elterjedése csökkenti ennek az ellenőrzési formának szerepét. Minden olyan adatátvitel, ami emberi tevékenység közvetítésével történik, jelentős hibaforrás (pl. a kézi feljegyzések lyukkártyán történő rögzítése, hogy a kártyákról azután az adatok számítógépre vihetők legyenek, vagy az adatok közvetlen — a konzol írógépen történő — közlése a számítógéppel.) Ilyenkor az eredeti és a másolt adatsorok gondos összeolvasásával kell az eltéréseket kiszűrni. Nyilvánvaló azonban, hogy a javítások végrehajtásánál is fontosabb a hibalehetőség kizárása, azaz az adatrögzítés olyan szervezése, amely szükségtelenné teszi a közbenső, nem automatikus másolást. Ezért kell törekednünk — ahol lehetséges —