Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)

4. füzet - Kovács György: A korszerű vízrajzi munka alapelvei. II. rész: A vízfolyások észlelésével kapcsolatos adatképzés, valamint az adatfeldolgozás és tárolás

A korszerű vízrajzi munka II. 535 b) Vízhozam-adatsorok kialakítása Alig van olyan vízgazdálkodási tevékenység, amely a vízállásadatokat közvetlenül hasznosítja. Az árvízvédelem és a hajózás kivételével minden esetben a mederben levonuló víz tömege és nem szintje az igényelt információ. A vízállás és a vízhozam között a kapcsolat csak a meghatározott módon kialakított mérőműtárgyak (bukók, ventúri mérők) szelvényében, és különleges hidraulikai feltételek kielégítettsége (szabad átbukás, rohanó vízmozgás a torokban) esetén egyértelmű. Természetes medrekben a vízállás nagy tartományát átfogó és sok vízhozam-mérés adatából szerkeszthetünk olyan statisztikailag értelmezett kapcsolati vonalat (vízhozam-görbét), amely a mérési pontok közé illeszkedve megadja minden vízálláshoz a lefolyó vízhozam legvalószínűbb értékét. Ennek a szerkesztésnek — és így a vízhozam-görbe értelmezésének — előfeltétele, hogy a vízszállítást befolyásoló egyéb para méterek( esés, meder-érdesség, visszaduzzasztás) változékonysága elhanyagolhatóan kicsiny legyen és ezért egy meghatározott vízállással különböző feltételek között levonuló vízhozam értékének szórása a gyakorlati igények szerint választott korlátnál kisebb legyen. Ellenkező esetben észleni kell azokat a paramétereket is, amelyek a kapcsolatot a vízálláson kívül jelentősen befolyásolják és többváltozós összefüggését kell alkalmaznunk a vízhozam-statisztika meghatározására. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy a sebesség mérésében, a szelvény vízszállításának a sebességadatokból történő számításában, valamint a mérési pontok alapján végzett vízhozamgörbe szerkesztésben elkövetett hibák, továbbá a vízhozamgörbe említett statisztikai jellegéből adódó bizonytalanság összegeződhetnek és ezért az így meghatározott vízhozam-adatok várható hibája a legoptimálisabb becslés szerint sem kisebb + 10%-nál. Ezt a pontosságot sokszor elérhetjük akkor is, ha a vízfolyásokon vagy csatornákon épült műtárgyak duzzasztását használjuk fel kiindulási alapként a vízhozam-statisztika elkészítéséhez. Nyilvánvaló, hogy a legjelentősebb szintkülönbséget okozó műtárgyakat kell ilyen célra kiválasztnunk (pl. duzzasztók, zsilipek). Mérnünk kell a felső és az alsó vízszintet, valamint a mozgatható szerkezeti elemek helyzetét, és így feltétlenül több változó függvényében kell megadnunk a vízhozamot. Előnye a műtárgyak vízhozammérésre történő felhasználásának, hogy szelvényük vízszállító képessége kevésbé változékony mint a természetes medreké, ezért kalibrációt ritkábban kell végeznünk. Végül a víz társadalmi körforgásához csatlakozó pontokon sok esetben kihasználhatjuk a zárt szelvény vízszállításának mérésében rejlő előnyöket, a cső, a szivattyú, a kút hozamának mérésére szolgáló egyszerűbb és pontosabb eszközöket (mérőperem, vízóra, mérőkönyök, stb.) A vízhozam meghatározásával kapcsolatosan a korábbi koncepciók két alapvető problémát említenek : — kisesésű vízfolyásainkon a kétváltozós kapcsolat alapján meghatározott vízhozam-statisztika nem kielégítő; — kisvízfolyásainkon a vízhozam meghatározása kisvízi tartományban bizonytalan, mert a kis érzékenység miatt a vízállásleolvasás hibájából adódó eltérés megközelíti a meghatározandó paraméter értékét. A Tisza és kisesésű mellékfolyói — elsősorban a Körösök — vízjárásával kapcsolatosan Bogdánffy már 1906-ban figyelmeztetett az áradás, illetőleg apadás időszakában azonos vízállással lefolyó vízhozam jelentős eltérésére. Benedek 1935-