Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)

3. füzet - Kovács György: A korszerű vízrajzi munka alapelvei. I. rész: A vízrajz célja, feladatai és az adatgyűjtő hálózat kialakítása

346 Kovács György melyeknél alakítunk ki adatgyűjtő központot, meg kell kezdeni azok felszerelését, valamint meg kell szervezni az adattovábbítást a központokba a többi szelvényből, illetőleg azoktól a más típusú mérési pontoktól, amelyeket még az így létrehozott adatgyűjtő telepek hatáskörébe utalnak. A Duna-völgyben a fejlődés elmaradt a Tiszához viszonyítva. Még kijelölésre várnak azok a dunai szelvények, ahol az alapvető adatsorok képzése érdekében a méréseket koncentrálni kívánjuk. A főfolyó és a betorkolló mellékvízfolyások vízhozamainak aránya miatt az összefolyások itt nem adnak olyan rögített csomópontokat, mint a Tiszán. Nagyobb súllyal szerepelnek viszont a vízminőségváltozás meghatározásával kapcsolatos igények. Mérési szelvényként feltétlenül kijelölendők az épülő és tervezett vízlépcsők helyei, hiszen ezek adatsora fontos információt szolgáltat a tervezéshez, az építéshez, majd később a duzzasztók üzeméhez. Indokolja ezt a választást, hogy a megvalósult műtárgyak — azok megfelelő kalibrálása után — folyamatos vízhozamadatsor meghatározását teszik majd lehetővé. Első javaslatként a 2. ábrán feltüntetett szelvények kiemelése tűnik indokoltnak. A Duna mellékfolyói közül a Rába, az Ipoly, a Sió-Sárvíz rendszer, a Mura és a Dráva azok, amelyeken folyami észlelőállomások kialakítása indokolt. Ezeken is, mint a Dunán, először az elsőrendű szelvények kijelölését kell végrehajtani. Ezt követően kezdhetjük meg a teljes Duna-völgy ben — a tiszai rendszerrel kapcsolatosan mondottakhoz hasonlóan — az adatgyűjtő telepek választását és felszerelését. Kisvízfolyások A fel nem sorolt, vagy az ábrákon nem jelzett folyóknál kisebb hegy- és dombvidéki — tehát természetes állapotban szabad összegyülekezéssel jellemzett vízgyűjtők vizét levezető — vízfolyásaink vízrajzi megfigyelésének is elsődleges célja a transzport-folyamatokra vonatkozó adatok gyűjtése. Ezt a kérdést elemezve az alapkoncepció azt állapítja meg, hogy ha a vízgyűjtő-terület bizonyos határértéknél kisebb, már nem követhetjük azt az elvet, hogy minden összefolyásnál kialakuló csomópontban mérőhelyet létesítünk, mert akkor az állomások száma és ezzel az adatgyűjtés munkája rohamosan növekedne, olyan értéket érve le, amit az adatok gyakorlati hasznosítása már nem indokol. Az állomások helyének kiválasztásakor figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy a hidrológiai adatoknak csak egy része jellemezhető olyan pontszerű értékkel, amelyek között a paraméter folyamatosan változik és ezért a megfigyelt értékek közötti interpoláció, így az izovonalakkal való térképi ábrázolás megengedhető (pl. csapadék, párolgás, talaj vízmélység stb.). A transzport-folyamatok a medrekhez kötötten, a vízrendszer által alkotott hálózat vonalai mentén alakulnak ki, ezért területi ábrázolásuk jellegükkel ellentétes (Kovács, 1976). A teljes vízgyűjtő viszonylag kevés mérési hellyel történő jellemzésére törekedve ezért nem az állomások egyenletes területi eloszlását kell célul kitűznünk, hanem a vízrendszer geográfiája szabja meg a reprezentatív szelvények kiválasztását. Az elmondottakat tartva szem előtt a transzport-folyamatokat leíró paramétereket a vízhálózat jelentős ágai mentén hossz-szelvényszerűen kellene rögzítenünk. Az így szükségesnek mutatkozó mérőhelyek számát tovább csökkenthetjük azoknak a vizsgálatoknak az alapján, amelyek szerint a hidrológiailag közel homogén vízgyűjtőn a természetes folyamatokat leíró paraméterek kis szórással jel-