Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

4. füzet - Bognár Árpád-Szilágyi Endre: Árvízi előrejelzés hegy és dombvidéki vízgyűjtőkre rövididejű adatsorok alapján

Kovács György válasza (>41 Ezeknek a megállapításoknak egy részét vonja kétségbe Dr. Fekete István, vitatva azok általánosítható voltát, és ezekhez kapcsolódó Dr. Oroszlány István hozzászólása is ott, ahol elemzi, hogy az öntözés káros hatása elkerülhető az öntözővíz helyes adagolásával és minőségének folyamatos ellenőrzésével. Abban igaza van Dr. Fekete Istvánnak, hogy a természeti adottságokkal kapcsolatos megállapítások feltétel nélkül nem általánosíthatók. Azonban az általa is közölt vizsgálati eredmények szerint a Tisza-völgyben a területnek mindössze egy ötöde javasolható korlátozás nélkül öntözéses gazdálkodásra. Ez a húsz százalék a homokkal fedett területekből, a löszhátakból és az elég mély természetes befogadóknak közvetlen környezetéből — ahol a természetes felszínalatti drainézés kielégítő — tevődik össze. Az arányokból adódóan azonban, sajnos, ezeket a területeket kell kivételeknek tekintenünk az Alföldön, és az általános az a kép, amelyet a vitatott tanulmány vázol. Külön kell foglalkoznunk a löszhátak — véleményem szerint — nagyon kritikus területével. Közismert, hogy itt a víztükör mindig mélyen - nem ritkán öt. hat méterrel a felszín alatt — helyezkedik el. Csak néhány kis területen, közvetlenül a folyók mentén indokolhatja ezt az erős vízszintes megcsapolás. MásulI az adja meg a mély talajvíz kialakulásának magyarázatát, hogy a nagy kapilláris emelőképességgel és viszonylag nagy áteresztőképességgel jellemzett anyagban még ilyen nagy mélységből is napi néhány milliméter vízoszlopnak megfelelő vízmennyiséget tud a tenziókiilönbség a felszín közelébe emelni. Itt tehát — és a vízszintesen természetes állapotban jelentősen megcsapolt folyómenti területek kivételével mindenütt — a vízmérleg legjelentősebb negatív tagja az evapotranspiráció. Ezért csak a folyók terraszaira korlátozva fogadom el Dr. Fekete Istvánnak azt a véleményét, hogy a mély talaj vizű területen nem kell tartanunk a víztükör káros emelkedésétől és az ezzel járó másodlagos szikesedéstől. Másutt az öntözés megbontja a szelvény vízháztartási egyensúlyát, a felső rétegekben a tenzió növekszik. a talajvízből emeli vízmennyiség csökken, a többlet pedig feltétlenül a víztükör emelkedését okozza, mert nem tudja azt a vízszintes megcsapolás ellensúlyozni. Az öntözéssel a szelvénybe juttatott és a miatta onnan el nem párolgó víz mindenképpen fölös, amit mesterségesen el kell vezetnünk, különben károssá válhat. Ugyanezt az érvet vetem fel dr. Oroszlány Istvánnak azzal az észrevételével szemben, hogy az öntözésre váró és a vízrendezésre berendezendő területek a térképen elkülönülnek egymástól. A vízháztartásnak a megbontása után a szelvénybe juttatott többlettel részben az öntözött terület alatti tározódás tart egyensúlyt, részben pedig az a többlet párolgás, ami az öntözött terület környezetében megemelkedő talajvízből táplálkozik. Az utóbbi azonban a felszínközeibe hozza mindazt a sót, amit az öntözővíz a szelvényből a talajvízbe mos. Ausztráliai tapasztalat mutatja, hogy száz területegységből mintegy 25 egységet fel kell áldozni, ez a szikesedés miatt a termelésből teljesen kiesik, annak érdekében, hogy 75 egységen öntözéssel fokozott termést érjünk el, ha a fölös vizet mesterségesen el nein vezetjük. Ez a példa ellene mond dr. Fekete azon megállapításának, hogy a jó minőségű talajvizet nyugodtan emelhetjük a felszín közelébe, hogy jobb ellátást biztosítsunk a növényeknek, mert a talajvíz emelése mindenképpen a párolgásnak, és így a talajnedvesség sótartalmának, növekedésével jár.