Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

4. füzet - Bognár Árpád-Szilágyi Endre: Árvízi előrejelzés hegy és dombvidéki vízgyűjtőkre rövididejű adatsorok alapján

640 Hozzászólások Szerző a második oldalon abból az alapállásból indul ki, hogy „az öntözés bevezetése jelentős kockázattal jár", s ez tulajdonképpen az agrár-, talajtani és a hidrológiai kérdésekkel foglalkozó hazai és külföldi szakemberek egyöntetű véleménye. Amennyiben így fogalmaz, hogy járhat, ez lenne elfogadható. A MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézete az egész ország területére vizsgálatot végzett, s a vizsgálatok megállapításait térképen is ábrázolta. A térkép pontosan mutatja azokat a területeket, melyeken hazánkban az öntözés javasolható, illetőleg feltételesen, vagy nem javasolható. Az öntözésre javasolt, feltételesen vagy nem javasolt területek megoszlása hozzávetőlegesen a Tisza-völgyben 1:3:1, a Duna-völgyben 2:2:1 arányt mutat. A Duna-völgyben a térszínileg magasabban fekvő homoktalajok növelik az öntözésre alkalmas területek arányát. A talajtani vizsgálat szerint a homok vagy löszhátakon, vagy a folyók olyan terraszain, ahol a természetes drenázs biztosított, az öntözés nagymértékű kiterjesztése sem okozhat másodlagos szikesedést. E talajoknál a talajvíz mélyebben helyezkedik el, s az öntözővíz minőségének megfelelőnek kell lenni. Az öntözésre javasolt területek egybeesnek azzal az agronómiai oldalról megfogalmazott igénnyel is, hogy az öntözést ott vezessük be, ahol a víz hatékonysága a legnagyobb. Miután felszíni és felszín alatti vízkészleteink a mezőgazdaságilag művelt terület mintegy 20—25%-án teszik majd lehetővé a berendezkedést, ma már kiválasztható az a terület, ahol talajtermékenységet károsító hatások nem léphetnek fel, s egyben a víz hatékonysága is a legnagyobb. Ez fogalmazódott meg mind a MÉM-OVH által 1978. márciusában megtárgyalt és jóváhagyott távlati fejlesztési koncepcióban, mind a megjelenés alatt álló OMFB-koncepcióban. („A mezőgazdasági vízgazdálkodás új irányai és feladatai öntözött területeken.") A sófelhalmozódással kapcsolatos megállapítások is így általánosak és félreéri hetők. A magasabb szintű talajvíz párolgásának növekedése mellett tényleg több só kerülhet a termőrétegbe, azonban ennek nagy része nem „felhalmozódás", hiszen a növény a vízzel együtt a sót is felveszi, s saját testébe építi be. A sófelhalmozódás dinamikájára vonatkozóan rendkívül értékesek dr. Szép Lászlónénak

2 hazai vizsgálatai. A tanulmány 1. pontjával kapcsolatban összefoglalóan adott megfogalmazás, mely szerint „a vízügyi ág elsődleges feladata a vázolt követelményeket kielégítő főművi rendszer létrehozása, és így a belső vízrendezési munkákhoz szükséges infrastruktúra biztosítása" úgy lenne módosítható, hogy „a vázolt követelményeket" helyett „a mezőgazdasági igényeket" írandó. A mezőgazdasági igényeket viszont a síkvidéki területeken is differenciáltan lehet és kell megfogalmazni. A 2. pont 1. bekezdésében is az általánosítás okoz problémát. Ez csak arra az esetre vonatkozik, ha magasan fekvő talajvíz káros sókoncentrációjú. Ha ilyen helyzetben a talajvíz minősége kifogástalan, a talajvíz szintjét lehetőleg úgy kellene megemelnünk, hogy a kapillaritás következtében a termőréteget rendszeresen lássa el vízzel. A 213. oldal 3. bekezdésében az a megállapítás, hogy „az öntözés bevezetése mint ok, maga után kell, hogy vonja okozatként a hatékony vízrendezés kiépítését is", helyes. Ezt MÉM —OVH együttes utasítás is így szabályozza. 3 Dr. Szép Lászlóné egy. adjunktus, Agrártudományi Egyetem, (Keszthely).