Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

1. füzet - Harkay Máté-Lotz Gyula: A nyugat-dunántúli vízfolyások rendezésének tapasztalatai

52 Harkay M.

—Lötz Gy. A tanulmány célja, hogy Magyarország nagy vízfolyássűrűségű (300—600 m/ km

2) nyugatdunántúli részén a vízfolyások rendezésében szerzett tapasztalatokat rövid ismertetésben közölje. Ugyanis a természetes vízfolyások döntő többsége csak az 1—5 évenkénti nagy vizeket szállítja kiöntés nélkül. A természetes meder nem elegendő mélységű ahhoz, hogy a területi vízrendezés során a vizet befogadni tudja. A medrek egy része állandóan változtatja helyét, ív-viszonyai olyanok, hogy akadályozzák a mezőgazdasági táblásításokat. Ezért elsősorban a rohamosan fejlődő iparszerü mezőgazdaság sürgető igénye e medrek rendezése. A megfigyelések szerint a vízfolyásokon nem a rövididejű nagyvizek, hanem a legnagyobb gyakoriságú kisvizek mértékadóak a meder tönkremenetele szempontjából. Minél kisebb vízgyűjtőterületű a vízfolyás, annál kisebb számú — megfelelő időben végzett — vízhozamméréssel határozható meg a kívánt pontossággal e mederalakító vízhozam. A vízfolyások rendezésénél olyan esésű és fenékszélességü medret kell tervezni, amelyben a mederalakító vízhozam elragadó ereje kisebb, mint a meder anyagára még megengedhető elragadó erő, és emellett a vízfolyás jellegének megfelelő úsztatási mélységet biztosítja. A vízfolyásmeder rézsülábát — vagyis a rézsűnek az év nagy részében víz alatt levő részét — az esetek döntő többségében biztosítani, a rézsii többi részét füvesíteni kell. A kettő között jó átmenetet képez az igen gazdaságosan létesíthető gyeptéglasáv, mely füvesítés megerősödése előtti időben is jól véd a biztosítás magasságát meghaladó gyakori kisebb vízszintemelkedések károkozásától. A vízfolyás rézsűit célszerű 1:2 vagy ennél laposabb hajlásúra kiépíteni. Mindazoknál a vízfolyásoknál — melyeknek kiépítési vízhozama az 1:5 rézsűhajlású mintaszelvény mélységét is úgy határozza meg, hogy az a területi vízrendezéshez elegendő mélységű befogadót biztosít — mérlegelni kell e lapos rézsűhajlás gazdaságos kiépítésének lehetőségét is, mert ennek további fenntartása lényegesen egyszerűbb, hiszen nem igényel különleges célgépet. A kiépítési vízhozam kiöntés nélküli levezetését a tervezés utolsó lépéseként a már meghatározott esésű és alakú meder mélységének változtatásával érhetjük el. Tudatában kell lenni annak, hogy a vízfolyásrendezésekkel súlyosan károsítjuk a természetet. A mind gyorsabb lefolyás biztosításával a természetes késleltetőtározó hatások fokozatos megszüntetésével az alsóbb területek árvízvédelmét mind nehezebb helyzetbe hozzuk. Ezért azoknál a vízfolyásoknál, ahol erre lehetőség kínálkozik, meg kell vizsgálni az árvizek visszatartásának, fokozatos leeresztésének módját is. IRODALOM 1. Baitsch, B.—Radermacher, H.: Gewässerunterhaltung, Mechanisieren — Rationalisieren Teil IV. Hydraulische Bemessung. Verlag Wasser und Hoden, Hamburg, 1972. 2. Bretschneider, H. szerk.: Taschenbuch der Wasserwirtschaft 5. Aufl. Verlag Wasser und Boden

, Hamburg, 1971. 3. Kenesseg В.: Az 1885: XXIII. te. 40. g-a alapján elrendelhető mederméretek. Vízügyi Közlemények, 1931. január—június. 4. Lászlúffy U-.: Л szabad felszínnel folyó víz sebességének számítása. Vízügyi Közlemények, 1950/1—2. 5. Rössert, Ii.: Hydraulik im Wasserbau. R. Oldenbourg, München

, 1904. 0. Szígyártó /.: Vizsgálatok а К IV fürt főcsatornáján a vízveszteségek és a mederérdesség meghatározására. Vízügyi Közlemények, 1905/2. * * *