Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

4. füzet - Fekete István: Az öntözés mezőgazdasági és vízgazdálkodási együttes távlati fejlesztésének irányelvei

536 Fekete István való alkalmassága, az öntöző gazdaságok magas agrotechnikai és általános ter­melés gazdálkodási színvonala stb.) megteremtésére nem fordítottak kellő fi­gyelmet. Az öntözéses beruházások előkészítése során a tervezők nem mérték fel az eredményes öntözéshez szükséges mezőgazdasági üzemi feltételek meglétét. A be­ruházási programok gazdaságossági számításaiban — s a megalapozó mezőgazdasá­gi hasznosítási tanulmánytervekben — az optimális körülmények között elérhető többlettermékekkel számoltak, de nem vették figyelembe az optimális körülmények megteremtéséhez szükséges mezőgazdasági üzemi fejlesztés beruházási és forgó­eszközigényét. Az állami támogatás rendszere is ezt a fejlesztési koncepciót támasztotta alá. 1968-ig egy ha berendezett területre meghatározott fix összegű, de legfeljebb a be­kerülési költség 80%-át kitevő beruházási támogatást kaptak a termelőszövetke­zetek. Ez arra ösztönözte az üzemeket, hogy a „legolcsóbb" műszaki megoldást válasszák, vagyis a fix támogatási összeg elérje a bekerülési költség 80%-át. Az eredményes öntöző gazdálkodáshoz szükséges üzemi feltételek megterem­tését elvben elősegítette a mezőgazdaság állami támogatásának általános rendszere. A beruházási eszközök „központi elosztásának" rendszere mellett azonban a me­gyei tanácsok a keretből igyekeztek minden termelőszövetkezetnek valamilyen beruházást „juttatni", az egyiknek öntözőtelepet, a másiknak tehénistállót stb. Ennek következtében az öntözés koncentráltsága 1970-ig rendkívül alacsony volt, az öntözéssel rendelkező gazdaságok mintegy 50%-ában 120 ha alatt van a beren­dezett terület, többnyire 1—2 hordozható berendezésük van. Az öntöző gazdaságok többségében a ráfordításokat (tápanyagellátás, fajta, speciálisan képzett munkaerő stb.) az öntözésre berendezett területeken is az át­lagos csapadékú években elérhető termésátlagoknak megfelelő színvonalon tar­tották. Ennek következtében az átlagos csapadékú években nem érvényesült az öntö­zés hatása, a csapadékosabb években nem öntöztek, s csak a csapadékhiányos években, az aszály kártételétől „mentették" öntözéssel a termést. Azokban az években, amikor nem öntöztek, elhanyagolták az öntözőtelepek és -berendezések karbantartását, javítását is. Az 1965—67-es években koncepcionálisan új öntözésfejlesztés indult meg. Ennek keretében kialakult a mezőgazdasági és vizmüszaki tervezés összhangja, szer­vezetten készítjük fel a mezőgazdasági üzemeket az öntözővíz fogadására. A ko­rábban szerzett tapasztalatok alapján olyan üzemek valósítanak meg öntözéses beruházásokat, amelyekben már megvannak — vagy rövid időn belül megteremt­hetők — az eredményes öntöző gazdálkodás feltételei. Magyarország természetes felszíni vízkészletének mintegy 95%-a külföldről érkezik. Ezért a hasznosítható vízkészlet nagyságát mindenkor a szomszédos or­szágok által hasznosított felszíni vízkészlet határozza meg. A külföldön lekötött ter­mészetes vízkészlet értéke mintegy 40-szeresére növekedett. Vízkészleteink tározással történő növelésének jelentősége ezért az utóbbi időszakban megnövekedett. Felszíni vizeink minősége a külföldről érkező vizek szennyezettségétől, másrészt a hazai vízszennyezés mértékétől függ. Vizeink minőségének megóvására 1960-tól hatékony műszaki és gazdasági intézkedéseket léptettek életbe, amelyek azt ered­ményezték, hogy az ipar fejlődése és a mezőgazdaság fokozott kemizálása ellenére vizeink minősége az ország területén — néhány kisebb vízfolyástól eltekintve — általá­ban csak kis mértékben romlott.

Next

/
Thumbnails
Contents