Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

2. füzet - Kovács György: A síkvidéki vízrendezés és tározás alapelveinek korszerűsítése

222 Kovács György éri el az öntözés által kívánt mértéket. Addig csak mérsékelt öntözési vízadagok juttatásával (tehát a kívánt hatékonyságnál rosszabb hatásfokkal) és a talajromlás kockázatát vállalva valósíthatjuk meg az öntözésfejlesztést, még annak mérsékeltebb ütemét is. Ez az érvelés is igazolja, hogy mindenképpen biztosítanunk kell az említett mértékű vízrendezés beruházásához szükséges összeget. A síkvidéki tározók kialakításával kapcsolatosan vizsgálták azok területi elhelyezkedését is. A részterületekre kidolgozott vízmérlegekből megállapítható volt, hogy mindegyik alrendszerben fenntartható a készlet és az igény egyensúlya, ha a síkvidéki tározók 40—45%-át a tiszalöki rendszerben építjük meg, a Kőrösök rendszerében pedig hasonlóan azok 40—45%-át telepítjük. A fennmaradó 10—15% elhelyezése szabadon választható a Csongrád alatti területen, illetőleg a DunaTisza közén. Kétségtelen, hogy az ötéves tervenként jelentkező 17 milliárd Ft-os beruházási igény jelentős terhet jelent a népgazdaság számára. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy a vízrendezés főműveinek korszerűsítése nélkül az öntözésfejlesztés sem oldható meg, ha pedig az utóbbinak üteme fékeződik, a vízigény növekedése is lényegesen lassabb, a tározók és átvezetések építése is későbbre halasztható. Világosan jelzi az öntözés és vízrendezés egymásrautaltságát az MTA Talajtani és Agrokémiai Intézetének az a felmérése, amely szerint Alföldünknek csak egynegyedén valósítható meg hatékony öntözés annak veszélye nélkül, hogy ez gyors talajromlást okozna. A terület fele olyan, hogy csak feltételesen öntözhető, a hatékony vízrendezést az öntözőrendszerek építésével egyidejűleg kell megvalósítanunk. A terület maradó egynegyedén a talaj már olyan rossz, hogy intenzív mezőgazdasági művelés ott nem alakítható ki. Hozzá kell fűzni ehhez az értékeléshez, hogy a legjobb adottságú löszhátakon is várható, hogy az öntözés hatására a talaj- és talaj vízviszonyok romlani fognak, ha nem gondoskodunk hatékony lecsapolásról, csak a kedvezőtlen, másodlagos hatások lassabban jelentkeznek, néhány évig még kockázat nélkül alkalmazhatjuk az öntözést. Összefoglalásként azt állapíthatjuk meg, hogy ha erőforrásaink korlátozottak és a vázolt programot nem valósíthatjuk meg, össze kell vonnunk a vízrendezésre, az öntözésfejlesztésre és az öntözővíz pótlását szolgáló nagylétesítmények megvalósítására jelhasználható beruházási kereteket, és azokat ügy kell újraosztani, hogy a három tevékenység arányos fejlődése biztosítható legyen. 5. Következtetések Üj, sokszor szokatlan gondolatokat kívántunk tanulmányunkban a műszaki közvélemény elé tárni. Ügy éreztük ezért, szükséges, hogy néhány kapcsolódást bővebben fejtegessünk, vagy ismételten visszatérve rá többször hangoztassunk. A tanulmány lezárásaként megkíséreljük, hogy néhány pontban tömören összefoglaljuk a legfontosabb következtetéseket és ezzel rövid áttekintést adjunk a koncepció lényeges megállapításairól: — Semiarid síkságokon, így a magyar Alföldön is a síkvidéki vízrendezés és a kiegészítő öntözés egymástól el nem választható, csak együtt megoldható vízgazdálkodási tevékenységi rendszert alkotnak. Annak érdekében, hogy a termőterületeket megvédjük a sófelhalmozódás káros hatásától, hatékony lecsapolórendszert kell