Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

2. füzet - Kovács György: A síkvidéki vízrendezés és tározás alapelveinek korszerűsítése

A síkvidéki vízrendezés korszerűsítése 221 tározótér meghatározásakor kiindulási feltétel volt, hogy a hiányt másfélszeres biztonsággal kell fedezni, mert az egyelőre még növekvő szennyeződés néha kizárhatja a víz újrafelhasználását és a rendszer vízkormányzási veszteségeit is pótolni kell. Ennek megfelelően az ábra jobb oldalán levő és az igényelt tározótér nagyságát jelző méretarány skála a vízhiányt mutató baloldali skálához viszonyítva 1,5-szer nagyobb mennyiséget jelez. A tervezett vízpótló létesítmények között — amint az ábra mutatja — a síkvidéki tározók szerepe jelentős. Az elemzések során kifejtik, hogy Alföldünkön mintegy 1,25 millió hektár területen indokolt és szükséges a síkvidéki vízrendezés főműveinek korszerűsítése, ehhez kapcsolódva tehát 1,5 km

3 tározótér létesíthető. Feltételezik, hogy egy-egy ötéves tervperióduson belül reálisan megvalósítható 250 000 ha-os terület vízrendezése és a hozzá tartozó 0,3 km

3 tározótér építése, így 1990-ben a szükséges teljes tározótér harmada (0,6 km

3) a fogyasztási központokban elhelyezkedő síkvidéki tározókban biztosítható, míg 2000-re a síkvidéki tározók aránya mintegy 43% (1,2 km

3 síkvidéki tározó). Ennek a programnak megvalósítása — az előzőekben durván becsült költségek figyelembevételével — szükségessé teszi, hogy már a 6. ötéves tervben és azt követően minden tervciklusban jelenlegi árszinten mintegy 17 milliárd Ft beruházási hitelt biztosítsunk a síkvidéki vízrendezés rekonstrukciójára és a tározást, vízpótlást magába foglaló többcélú síkvidéki vízgazdálkodási rendszerek kialakítására. Ez a fejlesztési ütem nemcsak a vízpótlás szempontjából kívánatos, hanem az öntözéses vízhasznosítás, és ehhez kapcsolódóan végrehajtandó vízrendezés is szükségessé teszi azt. Már kifejtettük, hogy intenzív öntözést csak olyan területen alakíthatunk ki, ahol a süllyesztett lecsapolási szint főművi megvalósításával biztosítottuk a hatékony üzemen belüli vízrendezést. Ellenkező esetben a talajban a sófelhalmozódás és a levegő kiszorítása az öntözött területeken és azok környezetében olyan mértékű lesz, hogy több kárt okozunk az öntözéssel a mezőgazdaságnak, mint hasznot. Az öntözést, a vízrendezést és a tározást tehát egymáshoz kapcsolódva, egy rendszerben kell megoldanunk, a fejlesztési ütem mértékét tehát az öntözés területi fejlesztési mértékének felmérésével is ellenőrizhetjük. A Tisza-völgy öntözött területe 1975-ben 240 ezer ha volt. Ez az 5. ötéves tervben 60 ezer ha-ral, 1985-ig, illetőleg 1990-ig további 100—100 ezer ha-ral növekszik. Ha ennél 20%-kal nagyobb fejlesztést tételezünk fel a következő két ötéves tervben, és számításba vesszük, hogy a vízrendezésnek szélesebb környezetre is ki kell terjednie (mintegy 30%-os területtöbblettel számolva), összehasonlíthatjuk az öntözés által igényelt és a tározási program szerint megvalósuló vízrendezés területi adatait ezer hektárokban: Év Öntözött terület Ehhez igényelt A tározási programban vízrendezés tervezett vízrendezés 1980 300 400 0 1985 400 520 250 1990 500 650 500 1995 620 806 750 2000 740 962 1000 Az összehasonlítás világosan mutatja, hogy a tervezett vízrendezési és tározási program szerint a korszerűsített vízrendezési rendszer területe csak 2000-ben