Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

1. füzet - Kovács Dezső: A Duna-Ankét 1977-ben

Duna-ankét 19 77 135 2. Elismeréssel tudomásul vették a magyar, csehszlovák és jugoszláv szervek gyümölcsöző együttműködésének eddigi eredményét és indokoltnak tartják az együtt­működés továbbfejlesztését. 3. Megállapították, hogy az 1960-as évek óta végrehajtott szabályozási munkák mind a magyar, mind a közös és közösérdekű magyar—csehszlovák és magyar-ju­goszláv szakaszon eredményesek voltak és jelentősén javították a hajózási és jéglevo­nulási viszonyokat a kritikus helyeken. Felhívják a figyelmet arra, hogy a várható fejlesztési szinteket és társadalmi igényeket is figyelembe véve a munkák ütemének fokozása indokolt a kölcsönösen elfogadott szabályozási tervek, koncepciók alapján. Tekintettel az európai víziút-hálózat nagyarányú fejlesztésére, szükségesnek tartják a hajózást szolgáló egyéb létesítmények (kikötők, csatlakozó utak, hajójavító bázisok stb.) kellő időben történő megvalósítását. 4. Javasolják, a már elvégzett szabályozások hatásának folyamatos figyelemmel kísérését, hogy a beruházások hatékonyságáról és a különböző típusú művek viselke­déséről, valamint a szabályozás környezeti hatásáról is számot lehessen adni. 5. A szabályozások hatásának megfigyelése érdekében indokoltnak tartják a megfelelő műszerezettség és a korszerű mérőeszközök és vízjárművek kifejlesztését és alkalmazását. 6. A szabályozási müvek kialakítását illetően szükségesnek tartják az építési munka mind fokozottabb gépesítését a kézi munka csökkentése és a munka hatékony­ságának növelése érdekében. 7. Megállapítják, hogy a különböző helyeken végrehajtott nagymértékű ipari kavicskotrások kedvezőtlenül hatottak a Budapest környéki szakaszok meder és víz­szintalakulására. A helyzet további romlásának megelőzése és a parti szűrésű kutak védelme érdekében irányelveket szükséges kidolgozni az ipari kavicskotrás helyének és mennyiségének meghatározására és a kotrás végrehajtására, figyelembe véve az érintett Duna-szakasz vízgazdálkodási, környezetvédelmi, településfejlesztési és egyéb érdekeit. 8. Javasolják, bogy Budapest építőipari kaviccsal történő ellátása érdekében gondoskodás történjen a kitermelő helyek kijelöléséről és a kitermelés, szállítás és egyéb feltételek biztosításáról. 9. Figyelembe véve a Gabcsikovo — Nagymaros-i vízlépcsőrendszer megépíté­sét — amely biztosítja a kívánt hajóút-paramétereket — szükségesnek tartják, hogy az építés idejéig az elfogadott terveknek megfelelően gondoskodjanak a meglevő hajózási feltételek fenntartásáról és azok helyenkénti javításáról. Alapvetően fontosnak tartják az elhagyott meder (régi meder) fenntartási munkáira való felkészülést, beleértve a megváltozott vízjárás miatti környezeti hatásokat is. * * * Анкет по Дунаю 1977 дипл. инж. Ковач, Дежё Общественные организации Венгрии при участии представителей Чехословакии и Юго­славии 10—11 мая 1977 года провели анкет по Дунаю. Для участников была организована п рогулка на теплоходе. Анкет обсуждал выполненные и планируемые регулировочные работы на совместном чехословацко-венгерском, на венгерском и на совместном венгеро-югослав­с ком участках. Тематика анкета была сгруппирована вокруг следующих вопросов: 1. Рассмотрение руслорегулирующих работ на венгерском участке, на общих участках и на участках, представляющих совместный интерес, выполненных за период после 1960-го года. 2. Регулирование участка Дуная Райка —Гёню —Соб 3. Вопросы регулирования русла при строительстве системы гидроузлов Габчиково — Надьмарош. 4. Влияние промышленного черпания строительных материалов из русла на участки Дуная выше и ниже Будапешта.

Next

/
Thumbnails
Contents