Vízügyi Közlemények, 1977 (59. évfolyam)

3. füzet - Kránicz István: A Duna Paks-Zádor (1537-1529 fkm) közötti szakaszának szabályozása

356 Kránicz István goszláv Vízügyi Egyezmény alapján ugyanis a Dunaföldvártól Vukovárig tartó 227 km-es Duna-szakasz közös érdekű és így ezen a szakaszon egyeztetett tervek alapján készülnek a szabályozási munkák. (1961. évben a jugoszláv közös érdekű Duna-szakaszra is elkészült az általános szabályozási terv.) Jelenleg a magyar és a jugoszláv közös érdekű szakaszon évente közel azonos nagyságú beruházási és fenntartási munkálatokat végeznek. Kiemelhetők a szabályozási munkák közül a Tovarniki kanyarban, az Apatin alatti un. Zsidó Duna-ágban és a Dráva-torok környékén végrehajtott munkák. Mindhárom szakasz jéglevonulási szempontból igen kedvezőtlen. Horváth Sándor minősítése szerint a legveszélyesebb kanyarok közé tartoznak. A szabályozási munkák előrehaladásával, ill. végrehajtásával már nagymértékben javultak a jégelvonulási viszonyok a jugoszláv közös érdekű Duna-szakaszon. b) Az 1972-ig végrehajtott szabályozási munkák értékelése Figyelemre méltó, hogy már a múlt század elején a Víz Építő Királyi Bizottság milyen jól megfogalmazta a szabályozás célját (lásd 1. rész) amely még jelenleg is érvényes. Az átvágások következtében még napjainkban is számolni kell mederbeágyazódással és kis vizekhez tartozó vízszintek csökkenésével. Ennek következménye, hogy a 10 évenként meghatározásra kerülő ún. „DB" vízszint (Dunabizottsági vízszint, hajózási és szabályozási kis vízszint), ezen a szakaszon átlagban 15 cm-rel csökken. Ez a tendencia a nagy vizeknél nem mutatható ki, sőt a szabályozásokból és töltésezésből eredően bizonyos vízszintemelkedésre lehet következtetni. Az átvágások végrehajtásánál Beszédes József értékes megfigyeléseket és tapasztalatokat szerzett, ilyen pl., hogy azok az átmetszések fejlődnek megfelelően, amelynél a rövidülés aránya 1: (2,5—3,5) között van. A századforduló környékén végrehajtott kétoldali vezetőművekkel való szabályozás tapasztalatai alapján egyértelműen megállapítható, hogy a szabályozási szélesség helyes megválasztása döntő jelentőségű. A kétoldali vezetőművekkel való szabályozás esetén főleg a kis vízi sodorvonal nem állandósul, a mederben továbbra is zátonyvándorlások lesznek. A Girardon-féle folyószabályozási elvek a Dunának ezen a szakaszán is jól alkalmazhatók. Az átvágások helyes vonalazása nagymértékben elősegíti a meder terv szerinti kifejlődését. A domború oldali keresztirányú és homorú oldali hosszirányú művekkel pedig igen jó hatást lehet elérni ebben a laza szerkezetű mederben. A kívánt medermélyülések és keresztgátak udvarainak feltöltődése általában 3—4 év alatt kialakulnak. A szakaszon a part menti adottságok, kötöttségek miatt az ideális helyszínrajzi vonalazás nem alakítható ki, ezért az átmeneteket — inflexiókat — is szabályozni kell. Az állandó szélességű szabályozás az egész szakaszon nem hajtható végre. Több kanyarban nem alakul ki a 400 m-es szélesség (Sáros-parti, Mohácsi kanyar). A közel egyenletes szélesség viszont a jéglevonulás szempontjából kedvező. Az eddigi szabályozás fő célkitűzése a mederviszonyok megjavítása a jéglevonulás kedvezőbbé tétele érdekében. Ezzel egyidejűleg kialakítható a „DB" 1. ütem — 25 dm-es vízmélység —, sőt elérhető a 30 dm-es vízmélység is. (A DB által a második ütemben — duzzasztott szakasz — ajánlott 35 cm-es vízmélység csak vízlépcső építésével érhető el.)