Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)
2. füzet - Dégen Imre: Vízgyűjtők komplex fejlesztése
222 Dégen Imre re kiterjedő elemzést, értékelést kíván. Az átvezetés tervezésekor nem elégséges a mennyiségi igények figyelembevétele, hanem törekedni kell arra is, hogy az átadott víz javítsa a vizet fogadó térség környezetvédelmi helyzetét, elsősorban a nagyobb mérvű hígítással a vizek minőségét. Nem szabad olyan vizet átvezetni, amely új környezetében minőségromlást okoz, vagy megbontja az ottani vizek kialakult biológiai egyensúlyát. Magyarországon ezért kellett pl. a Balaton térségének vízgazdálkodás-fejlesztési változatai közül kizárnunk a vízátvezetés alkalmazását. Ha az átvezetéssel egyben a bővizű területeken a vízkár elhárítását is szolgáljuk (elöntések gyakoriságának és időtartamának csökkentése, lecsapolás), a beavatkozás itt is alkalmas eszköz az okszerű környezetalakítás szolgálatában. Más esetekben a vizet átadó terület környezeti adottságai, természeti erőforrásai csökkenhetnek és korlátozhatják a jövő fejlesztési lehetőségeit. A tervezési változatok konfliktus problémájának másik példájaként említhető a víztakarékos technológiák alkalmazása. Közismert, hogy az igényelt és felhasznált víz mennyisége az energia-iparban jelentős. Nagy mértékben csökkenthető viszont ha a hagyományos hűtési technológiákat (frissvíz, vagy visszaforgatott hűtőtavas, hűtőtornyos vízhűtés) léghűtéssel cseréljük fel. A gazdasági értékelés során az elmaradó vízpótló rendszerek építési és üzemi költségeivel ilyenkor nemcsak a léghűtés azonos gazdasági mutatóit kell szembeállítanunk, hanem a hatásfokcsökkenésből adódó energiaátalakítási veszteséget is. Ezt a helyettesítő rendszert környezetvédelmi szempontból elemezve megállapítható, hogy csökkenthető ugyan a vizek hőszennyeződésének sokhelyütt jelentkező veszélye, de a légköri környezetbe leadott hőmennyiség növekszik. Hasonlóan helyettesítő víztakarékos technológiának tekinthetjük a kisebb vízigényű növényfajták, termelési technológiák alkalmazását is. A gazdasági összehasonlítás a terméseredmények és a különböző változatok ráfordításainak egybevetése alapján végezhető el. Ha az új termelési rendszer a mezőgazdasági struktúra jelentős szerkezeti átalakításával jár együtt (pl. munkaerőigény növekedése) a társadalmi hatások számításbavétele elengedhetetlen. Nem ismert és környezeti hatásában nehezen becsülhető termelési mód alkalmazása gyökeres környezeti változásokat okozhat, mint pl. a hidrológiai körforgalom módosulása (párolgás-csökkenés, a lefolyás és az árvízi csúcsok növekedése, ami pl. az erdőírtások hatására bekövetkezett) vagy az új termelési technológia esetleges mellékhatása (amint ez a peszticidek és herbicidek felhasználását követően jelentkezett). Ezeknek a környezeti hatásoknak a kockázatát, vagy káros hatásuk elhárításának gazdasági terhét a vízkészletben elért megtakarítás ellentételeként kell számításba venni. A felsorolt példák rámutatnak arra, hogy a vízgazdálkodási fejlesztési változatok értékelése, összehasonlítása legtöbb esetben az ésszerű kompromisszumot adó cdternativa meghatározására vezethető vissza. A mérhető mennyiségek rendszerével meghatározott célok teljesítésének meghatározására, ha az eredmény és a ráfordítás kapcsolata folyamatos, a célfüggvények felállítása a feladat. Minden esetben külön célfüggvényt kell meghatároznunk a különböző célok megközelítésének mérésére, így a gazdasági eredményt (pl. a tiszta, vagy az egységnyi ráfordításra jutó eredményt), a rendszer megbízhatóságát (az igéin' kielégíthetőségének valószínűségét), vagy a fejlesztés során elérendő és elérhető műszaki mutatók arányát (pl. a néhány vízminőségi paraméter alakulását, vagy az energiaigényt) kell megfogalmaznunk egy-egy önálló függvénykapcsolat formájában.
