Vízügyi Közlemények, 1975 (57. évfolyam)
4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
Ár védekezésnél alkalmazott fóliaborítások 593 га megadható tapasztalati 10 — 15 1/s-km vízhozamnak. (Félreértések elkerülésére meg kell jegyezni, hogy ez csak a töltéstest szivárgására vonatkozik. Fakadóvizes területen a gát altalaja ennek a vízhozamnak a sokszorosát is szállíthatja, ez a szivárgás azonban a gáttest vízfelőli rézsűjének szigetelésével nem befolyásolható.) Ebből következik, hogy a gyepes rézsűre szokásos módon terített fólia alkalmatlan arra, bogy a töltéstest eddig ismert mértékű szivárgását csökkenthesse. Az előbbiekből adódik azonban olyan megoldás is, amivel különösen veszélyes esetekben mégis lehet segíteni. A fólia alól a vizet folyamatosan ki kell szivattyúzni, előállítva így a fólia mögött egy állandó leszívást. 2 likkor a töltéstestbe bejutó víz hozama két okból is csökkenhet: leszáll a fólia alatti víz hatékony szintje és a fólián kívüli víz súlyának hatására tömörödik a gát rézsűje. A mentett oldal vízvezető képességével szerzett korábbi árvízi tapasztalatok szerint ez utóbbi hatás jelentős lehet. A fólia alól szivattyúzott vízhozam rohamosan csökken. így ugyanarra a szivattyúra egyre hoszszabb szakaszt lehet rákötni. A szivattyú helyett a mentett oldalra vezetett szivornvacsövet is lehet szükségből alkalmazni. Mindezek azonban jóval több munkát igényelnek, mint az egyszerű fóliaterítés, és állandó felügyeletet követelnek. A vízszintet csak óvatosan, becslésünk szerint kb. 1 mrel szabad leszívni, ellenkező esetben a fólia alatt a gyep közül fog kimosódni a talaj. Ugyanezért ezt a fólia alatti depressziót huzamosan fenntartani nem célszerű, igen munkaigényes, és védelmében a gátat más módon is sürgősen meg kell erősíteni. b) A hullámelhabolás elleni fóliaborítás Az 1974. évi árvizek során az is kiderült, hogy — a korábbi feltételezésekkel ellentétben — a fóliaterítés az elhabolás ellen sem véd. Tapasztalatok egybehangzó tanúsága szerint hullámveréskor a fólia alatti víz még gyorsabban kimoshatja a gyep közül a földet, mint ezt maga a hullámverés tenné. A fel-le gördülő hullám súlyának hatására a fólia alatti víz ugyanis a fűszálak közt kénytelen nagy sebességgel oda-vissza áramlani és ez rövid idő alatt kimossa a gyepet. Nem segített a fólia sűrű lekarózása sem. Összefoglalva a vizsgálatok eredményét megállapíthatjuk, hogy az árvédelmi gátak vízoldali rézsűjére terített, peremén homokzsákkal terhelt műanyag fólia a szivárgás csökkentésére és az elhabolás elleni védelemre az eddig használt formájában nem hatásos, sőt ez utóbbira káros is lehet. Alkalmas lehet azonban ugyanerre, ha folyamatos szivattyúzással, vagy szivornyázással a fólia alatt depressziót létesítünk, de ez csak állandó szigorú felügyelettel és csak rövid időre alkalmazható. Mire lehet mégis jó a fóliaterítés? Segíthet a csurgások elfogásában, természetesen itt is csak ideiglenes megoldásként. Egyet kell érteni azzai is, ha e célra megelőző intézkedésként alkalmazzuk. Például beborítunk vele egy veszélyeztetett alvógátat amiben valószínűleg sok léregjárat van, ezért csurgásokra számíthatunk. A fólia alkalmazását összetett szerkezetben, például védőréteggel leterhelve, a fentiekben mondottak nem érintik. * * * Эффективность покрытия противопаводочиых дамб полиэтиленовой пленкой Д-р Я. Сепешши — инженер Во время паводков для защиты дамб от фильтрации и затекания подводную сторону дамбы покрывают полиэтиленовой пленкой. Пленку, покрывающую откос дамбы придавливают мешками с песком, уложенными по краям покрытия (рис. 2). Однако, это не отвечает назначению из-за неровностей и травяного покрова на дамбах. 2 Szereday Pál (ABKSZ) javaslata.