Vízügyi Közlemények, 1975 (57. évfolyam)
3. füzet - Dégen Imre: Költség-haszon elemzés matematikai módszerei a vízgazdálkodásban
Költség-haszon elemzés 325 téshozóról van szó. Persze ebben az esetben is minden gazdálkodó elvárja, hogy befektetésének utolsó egysége legalább a kamattényező szintjén értékesüljön, amennyiben a rendelkezésre álló szűkös anyagi források a modell feltételrendszerébe egyenlőség formájában bekerülnek. Hátrányos következménye e. feltételnek, hogy csak az adott erőforrások optimális allokációját mutatja meg. Vagyis könnyen lehet, hogy —egy adott pénzösszeg által korlátozva — csak a meglevő kapacitások, termelési tényezők „toldozgat ó-foldozgató", ezen belül optimális kiépítésének cselekvés programját kapjuk meg. Ugyanis előfordulhat, hogy a megadott tőkenagyságnál nein sokkal jelentékenyebb anyagi bázis — egy minőségileg merőben más, magasabb hatékonyságú kapacitás összetétel által — jóval nagyobb tiszta eredmény volument tudna biztosítani. Ennek figyelmen kívül hagyása akkor jelent különösen nagy hibát, ha a döntéshozónak lehetősége van más tevékenységi területről eszközök átcsoportosítására, mert az a gazdálkodó egységnyi eszközre eső hozamának, illetőleg összhozamának növekedését teszi lehetővé. A jövedelmezőségi mutató számításakor amennyiben az eredmények és költségek időben változók, az idő gazdasági hatását a kamatos kamat, illetve a diszkontszámítással kell figyelembe venni. Azaz meg kell határozni a jövőbeni összes ráfordítás és az összes eredmény jelenlegi értékét, vagy fel kell kamatolni az összes ráfordításokat és eredményeket a vizsgált időperiódus végére. Az elmondottakat összegezve a tiszta jövedelem mutatóira felépülő modellek célfüggvényének alakja a következő: í=I ahol: Ej = a tiszta jövedelem az i-edik évben, az amortizációs hányaddal együtt, I pi — pótló beruházási költségek az i-edik évben, vagyis az állóeszközök természetes elhasználódása következtében szükséges pótlások költségei, г = diszkont tényező p = kamatláb nagysága %-ban, T =az időperiódus hossza. 2. A második kritérium alapján felépülő modellek célfüggvénye a minél nagyobb hatékonysági szintre való törekvést fejezi ki. E modellek előnye, bogy a kiépítendő kapacitások optimális mértékére és a rendelkezésre álló eszközök optimális elosztására nézve adnak támpontot. E modelltípus célfüggvényében — vagy céljellegű egyenletében — alapvetően a következő alak a meghatározó: á thrht ahol: Ej = a tiszta jövedelem az i-edik évben, az amortizációs hányaddal együtt, I p i = a pótló beruházási költségek az i-edik évben, vagyis az állóeszközök természetes elhasználódása következtében szükséges pótlások költségei.
