Vízügyi Közlemények, 1975 (57. évfolyam)
2. füzet - Benedek Pál-Bulkay Lajos-Valló Sándor: A víz- és szennyvíztisztítás technológiájának közös alapjai
HOZZÁSZÓLÁSOK Bokor Mihály és dr. Ivicsics Lajos: Az áramlástan szerepe a vízépítési létesítmények méretezésében" című tanulmányához 1 I. Konkoly János hozzászólása 2 A tanulmány megjelenésével közel egy időben árvizek vonultak le Észak-Magyarország kis vízfolyásain, így többek között az Ipolyon is. Hozzászólásomban nem az árvíz értékelésével kívánok foglalkozni, csupán egy-két példán keresztül bizonyítani szeretném a szerzőknek azt a megállapítását, hogy létesítményeinket áramlástanilag is méretezni kell. Az Ipoly néhány helyi beavatkozástól eltekintve ősállapotban levő rendezetlen folyó. A folyót keresztező utak, vasutak műtárgyai egy-két kivételtől eltekintve a századforduló táján épültek. Az azóta bekövetkezett mederfajulások mértékére csak következtetni tudunk. Az áramlási viszonyok azonban, főleg a jelhagyott műtárgyak környezetében, igen kedvezőtlenül alakulnak. Tovább rontja a helyzetet az a körülmény, hogy a feljáró utakat a hidakkal egy időben nem bontották le, ezért azok az ártérben sarkantyúként működnek. 1. Az Ipoly ártere, a 170 fkm szelvényben (Mulánál), 180—200 m-re leszűkül, majd Nógrádszakái és Busince között már 2 km-re szélesedik (1. ábra). A mederből kilépő árhullám azonban nem tud szabadon szétterülni, mert a — két községet összekötő, de felhagyott — műút a busincei magaspartnak vezeti. Ez történt az 1974. évi őszi árvíz alkalmával is. Ezen a szakaszon a nagyvízi áramvonalak még követik a középvízi meder vonalát. A busincei magaspartnál azonban közel derékszögben megtörik a nagyvíz áramvonala, és elhagyja az Ipoly medrét. Amit a szerzők cikkük 3. ábráján, mint képzeletbeli állapotot bemutatnak, a természet Nógrádszakálnál valóságban produkálja. A folyószabályozásnak az az elve, hogy a nagyvízi sodorvonal lehetőleg megközelítse a középvízi sodorvonalat, éppen a keresztműként működő felhagyott út miatt nem érvényesülhetett. A meder sodorvonalát elhagyó árhullám levonulása meglassult, és nagyon sok hordalékot rakotl le közvetlen a partéi közelében. Az alig egyhetes árhullám hatására egyes helyeken kialakult lerakódások vastagsága eléri a 40—50 cm-t is. A felhagyott közút alatt, az ártérre közel merőleges a Busince—Nógrádszakáli vasútvonal 5 m magas töltése. A meder felett egynyílású, az ártérben kétnyílású híd található. Mint az ábrán látható és utólagos vízszintrögzítéseinkből számított vízhozamok is bizonyítják, az árhullám legnagyobbrészt a két ártéri hídszelvényen vonult le. A felhagyott út mögötti terület, valamint a meder nagyvízi áramlási árnyékba került. Addig amíg a mederhíd felett és alatt a parti deponia végig szárazon maradt, az ártéri hidak előterében 2,5—3,0 m-es vízmélység alakult ki. Az árhullám levonulása után 5 nappal, amikor a tetőző vízállásokat rögzítettük, az ártér már teljesen száraz volt. A 4,80 m széles hídpillérre felrajzolt leszívást görbe 1 A tanulmány a Vízügyi Közlemények 1974/4. füzetében jelent meg. 2 Konkoly János oki. mérnök, Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság (Budapest).
